2015. okt 30.

Rivaldafényben: The Spectre (Jim Corrigan)

írta: TheRich
Rivaldafényben: The Spectre (Jim Corrigan)

Közeledik Halloween a rettegés éjszakája, szóval az új posztsorozatomnak nem is tudtam volna jobb időzítést találni, hiszen első körben a DC misztikus világának egyik legfélelmetesebb alakjával, The Spectre-vel szeretnélek megismertetni titeket. Azt leszögezem, hogy bizonyos dolgokat lehet kihagyok akarva-akaratlanul a posztból, hiszen nagyon komoly mennyiségű történelmen kell átrágnom magam és széttördelnem azt a poszthoz, szóval ha ez történik, akkor a komment szekcióban nyugodtan lehet ismertetni a hiányosságokat. Most ezt tisztázva kezdjük is el felfedezni a DC univerzum egyik rettegett karakterét.

Ahogy a legtöbb képregényhős, úgy Spectre is átesett pár változáson az évtizedek alatt, ami leginkább a történetét befolyásolta. Egy bosszúálló rendőr bűnüldöző alteregójából igencsak gyorsan nőtte ki magát egy külön "személyiséggé" a képregények lapjain. Komoly és ugyanakkor mély háttértörténetet kapott. Ahhoz, hogy kicsit a misztikum világában maradjunk, először a karakter múltjának az úgymond varázslatosabb, már-már démonikus történetével kezdem az ismertetést, aztán a végén olvashattok egy keveset arról is, hogy miképp indult az 1940-es években eredetileg a története.

Maga a Spectre mítosz egészen a Paradicsomból való kiűzetésig nyúlik vissza. A Lucifer Morningstar (igen, most Gaiman karakterére kell gondolni) vezette lázadás bukása után a démon Aztar bűnbocsánatért esedezik és reménykedik abban, hogy visszatérhet a mennyekbe. Könyörgése hallgató fülekre talál, azonban nem olyan formában, mint azt gondolta volna. Egy ítéletet hajtanak végre, amit Mihály arkangyal vezényel le. Ennek következtében a démon elveszíti emlékeit és egyesítik őt Isten haragjával, aminek köszönhetően megszületik Spectre, a bűnösök rémálmaA bosszúálló lélek már az Ószövetségben is tett arról, hogy beteljesítse feladatát, lásd Szodoma és Gomora, de pl.: közrejátszott Káin megjelölésében is, amiért megölte testvérét Ábelt.

aztar_and_michael.jpg

Ahhoz, hogy cselekvőképes lehessen szüksége van emberi gazdatestre is a bosszúálló léleknek. Az évezredek során többeket is megszállt már Spectre, azonban közülük is a legfontosabb Jim Corrigan nyomozó. Egyébként Hal Jordan a Zöld Lámpás, de még egy Gotham City egyik nyomozója, Crispus Allen sem úszhatta meg az élete egy pontján az entitás társaságát.

Mindhármuknak megvan a maguk komplikált, sokszor tanulságos és elgondolkodtató története, azt is tudom, hogy mindegyikőjükről érdemes lenne mesélni és talán idővel meg is teszem, azonban jelen posztban Jim Corrigan sztoriját helyezem a rivaldafénybe. Mégiscsak klasszikusként tudjuk kezelni, mivel nélküle nem létezne manapság a köztudatban Spectre!

jimspectre.jpg

Ahogy azt már az előzőekben is írtam, az évtizedek során nem egyszer változtatták meg a nyomozó és a bosszú szellemének történetét, de szerencsére az alapokhoz sosem nyúltak. Szóval ahhoz, hogy tovább haladjunk az ismertetéssel, jobb ha mesélek egy keveset a legutóbbi inkarnációról, vagyis a New 52 verzióról, ami a Phantom Stranger #0 képregényben kezdődött és valamennyire a Phantom Stranger #5 lapjain érkezett el csúcspontjához.

spectre3.png

Jim Corrigan Gotham városának egyik nyughatatlan nyomozója az elrabolt barátnőjét keresi. Az ügy felderítése közben felkeresi őt Phantom Stranger (na ő aztán egy másik komplikált karakter) a "Jelenség/Hang" (Isten - a DC világában) utasítására. Gyanútlanul egy raktárban előkészített csapdába sétáltatja bele Corrigant, ami a rendőr életébe kerül, legalábbis látszólag. A nyomozóban rejlő harag és bosszúvágy testet ölt és holttestét elhagyó lélek egy ismerős alakban jelenik meg.

Spectre ezután a küldetéséhez híven alig várja, hogy bosszút állhasson Phantom Stranger tettéért, és elég hamar meg is kapja a lehetőséget, ahol viszont azzal kell szembesüljön, hogy nem véletlen lett ő Isten haragjának megtestesülése. Corrigan akarva-akaratlanul vállalkozott a szerepre, még ha ezt tagadja is. Phantom Stranger szavaival élve "Spectre-nek születtél, csak nem tudhattad". Végül is kiderül, hogy a "Jelenség/Hang" az aki egyesíti a nyomozót a bosszúálló lélekkel, hogy az igazság nevében járjon el a bűnösök felett.

spectre2.png

Mondjuk Phantom Stranger védelmére szolgáljon, nem tudta előre, hogy Corrigan ki lett választva arra a feladatra, hogy a bosszú szellemeként élje életét, de az már biztos, hogy legalább kaptunk egy jó kis természetfeletti rivalizációt, ami ugyebár mindig jól jön a képregények lapjain!

Attól függetlenül, hogy hosszú idő után nem a saját képregényében bukkant újra fel, nem kellett sokat várni arra, hogy valamilyen formában megtörténjen az, ami elrendeltetett. A Gotham by Midnight New 52 képregénysorozat ismét életre hívta Corrigan és Spectre sztoriját és különböző szürreális, de inkább horror történetek közben merülhetünk el egyre mélyebben a misztikum világában.

A képregény egy kis csapat történetét meséli el, amit a gothami rendőrség szimplán Éjszakai Műszaknak nevez. A társaság egyik tagja nem más, mint maga Jim Corrigan, aki ugyebár héba-hóba bosszúálló haverjának adja át a nyomozást. Ilyenkor csak annyit szokott mondani társainak, hogy fusson ki merre lát. Nem elég, hogy Batman városát elárasztja a bűn, de egy kis csavarnak köszönhetően még a természetfeletti is kiveszi a részét a pusztításból.

spectrebatman.png

Érdekes koncepció a bosszú szellemének tevékenységét Gotham városába helyezni, és szerencsére tesznek is róla, hogy az maradjon. A történetek kifejezetten horrorisztikusak, a rajzok az Arkham elmegyógyintézetre emlékeztetnek. Sajnos egy ponton lecserélték a grafikust, pedig elég gyorsan hozzá lehetett szokni a túlviláginak ható ábrázolásokhoz, amik kifejezetten illettek a sorozathoz.

A Spectre New 52 verziója bizonyos pontokon az eredeti Jim Corrigan sztoriját és személyiségét tükrözi, ami az 1940-es években íródott. A More Fun Comics #52 (mert ugye nincs is annál vidámabb, mint egy bosszúálló kísértet) lapjain megelevenedő történet Corrigan nyomozót követi, aki kap egy fülest egy folyamatban lévő rablásról. Lecsap a rosszfiúkra, azonban tette súlyos következményekkel jár. A nyomozót és barátnőjét bosszúból elrabolja a bűnbanda fennmaradó pár tagja, így Corriganre a biztos halál vár. Egy hordóba zárják és cementet öntenek rá, majd a tengerbe lökik. Halála után a mennyek kapujában köt ki, ahol a "Jelenség/Hang" egy ajánlatot tesz neki. Visszatérhet a földre, amennyiben eltörli a bűnt a föld színéről. Igaz a nyomozó csak nyugalomra vágyna, azonban nincs ellenkezési lehetősége.

spectre4.png

Hősünk visszatér a földre, méghozzá földöntúli képességekkel megáldva. Miután kiismeri újonnan szerzett erejét bosszút áll azokon, akik eltették láb alól, hiszen nem árthat már neki senki. Átjár a falakon, repülni tud és végül, de nem utolsó sorban szó szerint halhatatlanná vált. A gengszterekkel való leszámolás közben kiderül, hogy barátnője is a helyszínen van és halálos sebet ejtenek rajta, amit nagy meglepetésére Corrigan meg tud gyógyítani. Ráismer arra, hogy bár szereti a nőt, de az új "életében" nincs helye szerelemnek és megszakítja vele a kapcsolatot. A nyomozó ezután egy új, és végtére is bűnüldöző alteregót teremt magának, aminek köszönhetően megszületik Spectre első verziója.

morefun53.jpg

Bár így is megvolt a történetnek a misztikus utóhatása azzal, hogy a nyomozó természetfeletti képességekre tett szert, vagyis szó szerint szellemmé vált, de ettől függetlenül egyáltalán nem baj, hogy a 60-as évektől elkezdték átdolgozni a történetet olyan formába önteni, mint amilyenről eleinte olvashattok. Valahol még jót is tett a mítosznak, hogy adtak neki egy kis vérpezsdítést. Spectre nem csupán egy mindennapos igazságosztóvá, hanem egy misztikus és hihetetlen erővel rendelkező karakterré vált, akinek nevétől a DC univerzum is retteg.

Ezzel a végére is értem a Rivaldafény posztsorozat első részének, ami nem véletlen szólt Spectre és vele együtt Jim Corrigan karakteréről, hiszen egy olyan "hős"-ről beszélünk, aki sajnos sokszor kerül elnyomásba, holott megérdemli, hogy ismerjük a nevét.

Zárásképpen nézzetek bele abba, miképp is alakult az a történet, amikor Spectre kalandozni kezdett Joker lelkében és valahogy a bűn bohóc hercege átvette az irányítást a bosszúálló lélek felett! Érdekes egy történet alakult ki az biztos, és az sem egy utolsó pillanat, amikor Joker megroppan.

Egyébként Jim Corrigant először élőszereplős műsorban a Constantine sorozatban láthattátok, ahol Zed látomásai megmutatták a nyomozó sorsát. Én komolyan dobtam egy hátast az első képsortól, ami Spectre auráját jelenítette meg:

6_corrigan_spectre2.gif

Sajnos nem értük meg, hogy Corrigan egyesüljön a Spectre lélekkel a Constantine sorozatban, de legalább találkozhattunk vele és megtudhattuk azt is, hogy mi vár rá a jövőben. Talán majd egyszer visszatér közénk teljes potenciáljával a karakter, viszont addig is van nekünk más, amit csak holnap, vagyis 31-én láthattok este 18 óra körül megjelenni a blogon. Addig is kitartás! ;)

Források:

Phantom Stranger New 52 Vol. 1 #0,#5,#8

More Fun Comics #52, #53

The Spectre Vol. 2 #60

Gotham by Midnight New 52 Vol. 1 #1

The Spectre Vol. 3 #51

Constantine S01e05

Szólj hozzá

képregény comic DC The Spectre rivaldafényben