2016. sze 17.

Jim Gordon színre lép!

írta: TheRich
Jim Gordon színre lép!

Snyder nagyon kitett magáért a Batman nap miatt! Korábban már kaptunk egy fotót arról, hogy miképp fog festeni Batman a taktikai ruhájában, most pedig az egyik legrégebbi társáról is megjelent egy kép, vagyis Jim Gordonról. 

cslbjcjw8aa4tm5.jpg

Ez az első kép az egykori főszerkesztőről, azaz J.K. Simmonsról a felügyelő jelmezében, ezért tettek róla, hogy egy elég ikonikus pillanatban kapják őt lencsevégre! Van egy olyan érzésem, hogy gothami jelenetekből nem lesz hiány a JL filmben, de aztán az is lehet, hogy ezzel és a Deathstroke ízelítővel már építkeznek a Batman filmre. Majd elválik.

Egyébként örülök neki, hogy ezt a jelentet valamilyen módon beleépítik a filmbe, hiszen még a következő Batman mozi előtt emlékeztetni és éreztetni kell az emberekkel, hogy ez több egy szimpla fénynél az égen, de ezt Gordon a saját szavaival is elmondta már.

first_lighting_of_the_bat-signal.jpg

Forrás:

Zack Snyder Twitter

Szólj hozzá

DC Batman Justice League JK Simmons Igazság Ligája Jim Gordon DCEU