2017. feb 26.

Watchmen karakterek a DC szuperhősök világában

írta: TheRich
Watchmen karakterek a DC szuperhősök világában

Kezdetét veszi az évtized legnagyobb nyomozása!

Végre vége a várakozásnak. A DC úgy döntött, hogy ideje megtudnia a világnak az igazságot arról, hogy kik is állnak valójában a New 52 univerzum megteremtése mögött.

190240_1060279_1.gif

A New 52 képregények drasztikus mértékben újragondolták a DC szuperhősök világát. A változtatások miatt eddig Flasht vettük elő bűnösként, hiszen a Flashpoint sztoriban, mikor anyja megmentése miatt konkrét apokalipszist idézett elő a világban, és ezt próbálta is mihamarabb helyrehozni, akkor bizony konkrétan egy új világot teremtett, legalábbis ezt hitették el eddig velünk az írók.

DC Rebirth #1 számában szembesülünk azzal, hogy nem minden úgy van, mint azt elképzeltük. Ezt az infót nem más, mint a frissen visszatért Wally West közli Barry barátunkkal, aki természetesen pillanatokon belül felkeresi Batmant a felfedezésével kapcsolatban.

flash_es_batman2.jpg

Nos, lényegében innen fog folytatódni a hamarosan megjelenő, négy részből álló minisorozat, mely a Batman és a Flash Rebirth képregények #21 és #22-es számában fog megjelenni.

A történet a The Button (szabad fordításban: A kitűző) címet viseli majd, ez ugyebár egy enyhe utalás a Komédiás ikonikus kitűzőjére, ami valaminek/valakinek köszönhetően pont bele volt fúródva a denevér barlangjának falába.

A sztori már egy kisebb leírást is kapott, mely így szól:

“A DC Univerzum két legjobb nyomozója összefog, hogy felderítse a rejtélyt egy vérfoltos kitűző mögött, ami a denevér barlang falába volt beleszorulva. Azonban, ami elsőre egy szimpla nyomozásnak indul, arról hamarosan kiderül, hogy halálos titkokat is rejthet, mivel a kitűző rejtélye egy váratlan harmadik személy figyelmét is felkelti - egy olyan valaki ez, akire senki sem számít! Egy olyan rejtély ez, ami téren és időn át zajlik, és a visszaszámlálás csak most kezdődött el!

Arra, hogy ki lehet a rejtélyes harmadik személy van is egy tippem. Jay Garrick visszatérésére nemrégiben már utaltak, szóval nem lepődnék meg, ha az aranykori Villám némi támpontot adna Batman és Flash számára, hogy ezzel segítse a nyomozást.

jaygarrick_1.jpg

⚡FLASH FACT⚡: Jay Garrick a Flash #22 -nek a borítóját is megkapta! Erről képet ITT láthattok.

Egyébként már éppen ideje volt, hogy kiderüljön a rejtély, amire a Rebirth #1-ban már elkezdtek utalgatni. Mr Oz valószínűleg nem más, mint Ozymandias, ami értelemszerűen nem egy kérdést von maga után. De persze ő még csak a jéghegy csúcsa.

fullsizerender.jpg

Mr Oz egy börtönt üzemeltet, aminek nemrég állandó lakójává vált Tim Drake, vagyis Red Robin is. Ha minden igaz ő már komoly fenyegetést jelentett a rejtélyes csuklyás fazon számára, hiszen nagyon, de nagyon közel járhatott annak megfejtéséhez, hogy mi is történt a DC világában. Ezért bizony "el kellett hallgattatnia" Tim-et, de valószínű, hogy Ray Palmert, az Atomot is, így egy börtönbe zárta őket. De vajon van rajtuk kívül is fogoly a cellákban?

d150ce5a3e9b92055ae0100dbad424a609191bab_hq.jpg

Valószínűleg azt is megtudjuk, hogy Dr. Manhattan, miért és minek szórakozik a DC Univerzummal. Végül is elég egyértelmű, hogy ő is közrejátszik, főleg, ha megnézzük, milyen körülmények között lelte halálát Pandora. Lehetséges, hogy Ozymandias talált módot arra, hogy foglyul ejtse és felhasználja Manhattan képességeit, mikor kedve támad rá? Már komolyan azt kell mondjam, semmin se lepődnék meg.

dr_manhattan_jatszotere.png

Az meg már csak hab a tortán, hogy Oz feltehetően Supermant is klónozta (már, ha klónozta). Hogy miért és minek? Elvileg nemsokára megtudjuk az Action Comics oldalain, de azon se lepődnek meg, ha Batman és Flash nyomozása során derülne fény a titokra.

Végül pedig ott van a kérdés Kérdéssel (The Question) kapcsolatban. Habár ez részemről teorizálás, de engem igencsak emlékeztetett egy bizonyos emberre, aki arcát egy fehér maszk mögé rejtve, ballon kabátban és kalapban rótta a bűnnel áztatott utcákat. Nem lepődnék meg, ha Walter Kovacs, vagyis Rorschach lenne az, akit nevének feledésre és örök nyomkeresésre kárhoztattak a brutális megnyilvánulásai, mondjuk úgy bűnei miatt a "varázslók tanácsának" tagjai a New 52 sztorikban.

Lassan minden egyes Rebirth képregény egy újabb kérdést szül, a választ pedig egyértelműen a Watchmen karakterek fogják megadni a számunkra. A DC már egy ideje szerette volna őket belekomponálni a szuperhősök világába, ami sok rajongónak fájó pont, hiszen úgy érzik, hogy ezzel tönkre teszi a kiadó Alan Moore klasszikusát, ugyanakkor én azt mondom, hogy jobb is, ha nem hagyják veszni ezeket a "hősöket". Megértem, hogy aggódnak az emberek, hiszen ezzel egy komoly klasszikushoz nyúlnak hozzá a DC emberei, de elnézve az eddigi Rebirth sztorikat, én azt mondom, hogy jó kezekben vannak és lesznek is, csak jól kell őket kezelni.

Szólj hozzá

képregény comic Flash DC Batman Superman Watchmen Újjászületés Barry Allen Jay Garrick Ozymandias Rebirth Dr Manhattan