2017. jún 20.

Batman 25 éve tért vissza a mozikba

írta: TheRich
Batman 25 éve tért vissza a mozikba

Ráadás: 20 éves lett a Batman & Robin!

Sokan feljegyezték annak idején, hogy 1992. június 19, hiszen ez volt az a nap, mikor Tim Burton klasszikusának folytatása megérkezett a mozikba. A Batman visszatér röpke 25 év után is Burton egyik legjobb filmje, és ami azt illeti, nekem az egyik legnagyobb kedvencem az összes eddigi gothami denevér filmek közül.

batman-returns-christmas-action-movies.jpg

Egy napot ugyan csúsztam, de úgy éreztem nem árt megemlíteni azt az apróságot, hogy 25 éve mutatták be a mozikban a Batman visszatér című filmet. Habár sosem láthattuk a Burton által megálmodott világ kiteljesedését trilógia formájában (a Warner hibájából), de legalább egy olyan Batman filmmel búcsúzott el tőlünk a rendező, meg persze Keaton is, amire boldogan emlékezhetünk vissza. Egyik kedvenc filmem ez, amit tényleg képes vagyok újra meg újra megnézni, mikor időm engedi.

 

A film 25. évfordulóján jó pár érdekességet is megtudhattunk a forgatásról a THR (The Hollywood Reporter) weblapnak köszönhetően, méghozzá maguktól a színészektől, melyek közül kiválogattam nektek párat:

  • Michael Keaton gondolt egyet, és átíratta a film forgatókönyvét, hogy Batmannek kevesebb szövege legyen (kb a szövegek felét kivették). Úgy érezte, hogy karakter puszta jelenléte önmagáért beszél majd a vásznon. Lássuk be, ebben igaza is volt, annak ellenére is, hogy a maszkban a fejét továbbra sem tudta mozgatni, bár már megvolt a módszere arra, hogy miképp forduljon a kamera irányába.
  • Macskanő szerepét eredetileg Annette Benning játszotta volna, de terhes lett, így Michelle Pfeiffer megkapta a lehetőséget, amire vágyott. A színésznő kő keményen edzett azért, hogy Macskanő legyen. Hónapokig tanulta használni az ostort, hogy a filmben ne kelljen dublőrt használnia. Nem véletlen vette komolyan a szerepet, hiszen kedvenc képregénykarakterének életre keltéséről volt szó.
  • Oh és ha már Michelle Pfeiffer, a színésznő tényleg bevett a szájába egy madarat a film kedvéért, szóval nem trükkfelvétel a jelenet.
  • Danny DeVito közel 4 órát ült minden nap a sminkes székben a forgatás ideje alatt, hogy Pingvinné válhasson. Olyannyira komolyan vette a szerepet, hogy amíg forgott a kamera, addig ő Pingvin volt, és nem egy Hollywood-i színész.
  • Danny Elfman hátra hagyta a Warnert, mikor megtudta, hogy a stúdió Prince, Michael Jackson és George Micheal zenéjét is bele akarta tenni a filmbe. Nem kérdés, a Warner gyorsan elvetette az ötletet, hogy ne csak Batman, hanem Elfman is visszatérjen.

Amennyiben további érdekességekre is kíváncsiak vagytok, akkor nézzétek meg az alábbi videót:

Egy biztos, nekem már meg is van az esti programom, természetesen újra nézem a Batman visszatért. Mondjuk az se ijedjen meg, akinek nincs meg a gyűjteményében a film, mivel van más módja is annak, hogy újra éljük a sötét lovag egyik legrégebbi kalandját, méghozzá videójáték formájában.

12313785460391.jpg

De ez még mind semmi, a mai nap (június 20) is van egy évforduló, 20 éves lett a legendás Batman és Robin. A film érthető módon sosem nyerte el a kritikusok és rajongók szeretetét, de gyerekként azt hiszem sokan tartottuk ezt a darabot az egyik legjobb filmnek a Földön...aztán felnőttünk, de ez megint más lapra tartozik. Szóval, ha valaki úgy érzi, akkor akár ezt a filmet is megnézheti a mai napon.

batman-and-robin-funkyrach01-15239320-1024-768.jpg

 

Szólj hozzá

20 25 George Clooney Batman Tim Burton Michael Keaton Michelle Pfeiffer Danny DeVito Joel Schumacher Visszatér Returns Batman & Robin Chris ODonnel