2017. júl 14.

Képregény: Batman és Flash - A kitűző titka

írta: TheRich
Képregény: Batman és Flash - A kitűző titka

A képregénybörze közeledtével eszembe jutott egy olyan történet, amiről úgy érzem nem ártana már mesélnem itt a blogon. Ezért aztán a DC egyik legfrissebb és legfontosabb eseményét mutatom most be, ami Batman és Flash közös nyomozásáról szól. VIGYÁZZ SPOILER VESZÉLY!

the_button_kep.jpg

A Watchmen fanok fellélegezhetnek. Még nem nyomták bele képünkbe a karaktereket, ami részemről kissé csalódás volt, ugyanakkor jobb is, hogy egyelőre nem történt meg. A négy részből álló minisorozat olyan volt, mintha egy nagyobb egész első fejezete lenne (a DC Rebirth különkiadás az előszó lehetett). Annak ellenére, hogy egy epikus történetnek lett beharangozva, nem mondanám annak. Itt és most másról volt szó. 

A kitűző (The Button) egy meglepően dramatikus utazás Batman és Flash számára. Nem ez volt a megfelelő alkalom arra, hogy utat törjenek maguknak az Őrzők, de ezt éreztetik is velünk a képregényben. Az írók (Tom King és Joshua Williamson) tovább feszegették az olvasók tűrőképességeit, és kivárták a megfelelő pillanatot a nagy leleplezésre. Szerencsére azért meglepetések voltak bőven, tehát nem hiába vártunk olyan sokat erre a történetre.

batman_es_flash.jpg

Mivel ez még csak az Őrzők érkezésének első komolyabb felvonása, ezért úgy gondolom, hogy nem árt átrágni magunkat a sztorin. Előre szólok, komoly spoilerek következnek (habár jó pár hónapos már a sztori), és a képregényeket csak nagy vonalakban írom le, hogy képbe kerüljetek miről is van szó.

A történetünk a denevér barlangjában veszi kezdetét, ahol Batman egy ismerős kitűzőt vizsgál. Hősünk arra vár, hogy Flash megérkezzen és együtt folytassák a nyomozást, azonban a csendes barlang gyorsan hadszíntérré változik, mikor betoppan egy nem várt vendég.

batman-21-dc-comics-rebirth-the-button-spoilers-6-e1492594936571.jpg

A semmiből megérkezik Reverse Flash, aki nem habozik és elég durván helyben hagyja a denevért. Persze ez még mind semmi, hiszen kíváncsisága gyorsan egy bizonyos kitűzőre irányul. Thawne viszont nem sejtheti, hogy valami olyat lát majd, amit nem kellett volna. Lesújt rá egy kék fény semmiből.

batman_es_thawne.jpg

Flash mikor megérkezik, akkor a fenti látvány fogadja. Egy vérben fekvő Batman és egy csontváz, ami Thawnehoz tartozik. Nincs ideje sokat agyalni a látottakon, rögtön Brucehoz siet, hiszen orvosra van szüksége, akit szerencsére Alfred személyében meg is talál.

Természetesen a denevér szívós egy ember, szóval egy kis lábadozás után, ahogy meghallja Flash tervét a nyomozás további szakaszával kapcsolatban, abban a pillanatban talpra áll. Ekkor találkozunk egy úgymond régi ismerőssel a Flash képregényekből, a kozmikus futópaddal.

buttoncosmictreadmill.jpg

A futópad megjelenése után kezd el a történet igazán bonyolódni. Batman és Flash belekerülnek a gyorsasági erőbe, ami alternatív világok, részben pedig az elveszett múlt képét festi le számukra. Ekkor olyan dolog történik, amire nem számítanak, a futópad Flash sebessége miatt meghibásodik. Egy olyan helyre kerülnek, amivel Barry nagyon, de nagyon nem akarta, hogy Bruce valaha is találkozzon. Meglepő módon a Flashpoint világ nem pusztult el, és egy ismerős arc lép színre.

flashpoint_batman_es_bruce.jpg

Thomas és Bruce találkozása sokak számára megható lehet, hiszen olyan pillanat ez, amit nem minden nap láthatunk a képregények oldalain. Azonban nincs megállás, Batmannek és Flashnek mennie kell tovább, hiszen Thomas figyelmezteti őket, hogy hamarosan eljő a vég, menekülniük kell. Barry habozás nélkül magával rántja Brucet a futópadra, de persze ez nem azt jelenti, hogy Batman nem kap egy útravalót apjától. Erőteljes és a maga módján fájdalmas lezárása ez a találkozásuknak.

thomas_wayne_button.jpg

Hőseinknek azonban nincs ideje megpihenni és átgondolni a látottakat és hallottakat. Egy verseny kezdődik téren és időn át, méghozzá Thawne ellen a múltból, akit Barry egy okból akar megállítani, hogy ne fusson ismét a vesztébe. Természetesen hősünk nem jár sikerrel, de mivel túlzottan rákapcsolt, ezért a futópad elkezd szétesni. Ekkor Barry egy ismerős hangot hall, de nem tudja kihez kapcsolni, míg nem kimond egy nevet, Jay.

jay_garrick_rebirth.jpg

Jay megmenti a gyorsasági erőben rekedt Batmant és Flasht a biztos haláltól, de ebbe minden erejét bele kell adnia. Ez persze felkelti egy felsőbb erő figyelmét is, aki tesz róla, hogy eltűnjön. Jó volt végre viszont látni Jayt, azonban sajnos nem maradt túl sokáig a karakter. Flasht nem hagyja nyugodni, hogy ki is volt ő pontosan, hiszen ahogy Wally, úgy Jay esetében is tudja, meg tudta volna menteni őt, mégsem sikerült neki.

Habár úgy érzem, hogy a DC univerzumon belül nem hagyott mély nyomot a történet, ugyanakkor két hősünk nem kevés pofont kaphatott most. Batman számára az apjával való találkozás egy keserédes emlék marad, főleg azon okból, hogy nem teljesítheti a kérést. Tesz a képregényekben azért, hogy részben honorálja a apja szavait, azonban fájdalmas mégis boldog emlék marad ez Bruce életében.

brucewaynebutton.jpg

Flash esetében viszont más szempontból lesz fájdalmas ez az esemény. A gyorslábú hősünk visszakapta ősellenségét, aki nem meglepő módon már tesz is róla a Rebirth képregényekben, hogy valamilyen módon tönkre tegye Barry életét, és nem véletlenül azt a nőt veszi célba, akit mindenkinél jobban szeret hősünk, Irist.

Tetszett a történetben, hogy az írók odafigyeltek a hasonlóságra Batman és Flash életében. Mindketten egy gyilkosság miatt váltak hősökké, mindketten egy olyan fájdalmat és űrt éreznek, amit a többi hős fel sem foghat, arról meg már nem is beszélve, hogy mindketten nyomozónak mondhatják magukat. Fontos ezt a vonalat párszor feleleveníteni, hiszen olyan elemek ezek, amit sajnos sokszor elfelejtenek az emberek.

barry_es_bruce2.jpg

A lényeget tartogattam az írásom legvégére. Ezen a ponton sokakban felmerülhet a kérdés, hogy hol vannak ebben a történetben Watchmen karakterek. A helyzet az, hogy csak egy valaki tűnik fel a sztoriban, először csak a jól megszokott Rebirth féle kék fény formájában, végül pedig egyetlen kocka erejéig. Ez persze a lényegen nem változtat, Dr Manhattan megérkezett a DC szuperhősök világába.

dc-rebirth-doctor-manhattan-button.jpg

Szinte hallottam is magamban a Watchmen film zenéjét, mikor az utolsó oldalait olvastam a Flash #22-nek. Nem mondom azt, hogy hátast dobtam a látottaktól, hiszen ahhoz picit több kellett volna ennél, de még így is sikerült meglepetést okozni számomra. Mindez pedig úgy néz ki, hogy csak a jéghegy csúcsa, hiszen októberben egy olyan crossover következik, ahol már remélhetőleg komolyabb mértékben és a Watchmen mítoszt továbbra  is tiszteletben tartva építik bele a karaktereket a sztorikba.

the_flash_2016-_022-024.jpg

Szólj hozzá

képregény comic DC Batman Button Watchmen Villám The Flash Rebirth Dr Manhattan Kitűző