2017. aug 30.

Superman vs Dr Manhattan - Jövőre indul a Végítélet órája

írta: TheRich
Superman vs Dr Manhattan - Jövőre indul a Végítélet órája

Végre eljött az pillanat, mikor tényleg találkozhatnak egymással a DC szuperhősök és a Watchmen karakterek!

doomsday-clock-1-featured.jpg

Superman élete még annál is jobban a feje tetejére állhat, mint azt gondoltuk volna az eddig megjelent infók alapján (ha lemradtatok volna, ITT kiderül Mr Oz kiléte). Maradjunk annyiban, hogy az elkövetkezendő időszak nem lesz túl kellemes az Acélember számára, hiszen főszerepet kap egy olyan történetben, ahol kő kövön nem marad, amennyiben hősünk nem menti meg a napot. A problémák ott kezdődnek majd el igazán, mikor Dr Manhattan végre úgy dönt, hogy teljes egészében megmutatkozik a DC szuperhősök világában, és nem csak egy kezet fogunk látni belőle, mint eddig pl.: A Kitűzőben (Batman és Flash közös kalandjában).

A jövő év elején a boltok polcaira kerülő Végítélet órája (Doomsday Clock) #1, nem csupán minisorozat lesz, mint azt sokan várták, hanem egy egész éven át tartó esemény, ami nem meglepő módon hatással lehet majd a DC Univerzum egészére is. A jövő évben érkező, 12 részből álló sztori első számának variáns borítói közül már meg is nézhetünk három darabot, melyből kettőt maga Geoff Johns, vagyis a történet írója osztott meg Twitter profilján:

Az első és a második borítón egy ismerős karakter vonja magára a figyelmet (Rorschach), ami nem lehet véletlen, hiszen a San Diego Comic Con alatt már elég erőteljesen utaltak arra a történet készítői, hogy nem csak Manhattan fog szerepet játszani a 12 részes történetben a Watchmenek közül. Ennél többet viszont nem akartak mondani a DC emberei, hogy azért valami meglepetés is maradjon számunkra.

Az biztos, hogy érdemes lesz odafigyelni erre a sorozatra, hiszen most tényleg megtörténik az, amit már hosszú évek óta tervezett és ígérgetett a DC, végre integrálják a Watchmen karaktereket a DC szuperhősök világába. Mondjuk van egy olyan érzésem, hogy nem lesznek állandó lakosai ennek az univerzumnak, ami szerintem nem is lenne akkora gond, elég egy ilyen esemény keretén belül megmutatnia a kiadónak, hogy nem feledkezett meg a legendás Alan Moore által megteremtett "hősökről".  Nem kell ezek után se spin-off, se további folytatás, csak egy olyan történet, ami tiszteletben tartja a mesterművet, melyet Watchmen néven ismer a világ.

watched.jpg

Forrás:

Geoff Johns Twitter

Szólj hozzá

képregény comic szuperhősök DC Button Geoff Johns Superman Watchmen Doomsday Clock Dr Manhattan Kitűző Végítélet órája