2017. sze 28.

Itthon is kapható az Igazság Ligája New 52

írta: TheRich
Itthon is kapható az Igazság Ligája New 52

A Kingpin kiadó gondozásában megjelenő Batman #23-nak a hátuljában megbújik egy aprócska történet, ami nem mást mesél el, mint a legújabb és legmodernebb Igazság Ligája eredetet.

kingpinjl.jpg

A Kingpinnek köszönhetően az újabb és már nagyöregnek számító DC rajongók egyaránt örülhetnek, hiszen a következő hónapokban már nem csak a moziban, hanem egy kis időre a képregények oldalain is állandó jelleggel találkozhatnak majd az Igazság Ligájával.

A történetben éppen csak megismerkednek egymással a DC legnagyobb hősei (Flash és Lámpás kivételével), ami igencsak érdekes helyzeteteket szül, méghozzá a különböző világnézeteik és egójuk miatt. Hőseink egyfajta  "farokméregetésbe" kezdenek bele, amire szerencsére nem lesz sok idejük, mivel a hatalmas Darkseid megkezdi a totális inváziót a Föld ellen, amit csak együttes erővel, csapatként képesek megakadályozni. Kell egy kis idő, mire belejönnek a dolgokba, de a nap végén az a hősökből álló csapat áll előttünk, akiket manapság már legendáknak is nevezhetünk.

justice_league_by_jprart-d4wbcy6.jpg

Az Igazság Ligája Új 52 két ikonikus alkotó nevéhez kötődik, mivel a történetet Geoff Johns írta és Jim Lee rajzolta. Mindketten a DC legnagyobb nevei között vannak számon tartva, szóval igazán érdekes olvasmányra számíthatnak azok, kik beszerzik a következő időszakban megjelenő Batman képregényeket. Nekem például személyes kedvencem ez a sztori, éppen ezért egy számot sem tervezek kihagyni.

A Batman #23 már a boltok polcain, a folytatásra pedig novemberben kell számítani.

Szólj hozzá

képregény comic Flash Batman Justice League Aquaman Geoff Johns Wonder Woman Superman Cyborg Zöld Lámpás Jim Lee New 52 Igazság Ligája Új 52