2018. feb 20.

Hét kiadásban érkezik az Igazság Ligája

írta: TheRich
Hét kiadásban érkezik az Igazság Ligája

Jól olvastátok a címet. Komolyan hét különböző kiadásban jelenik meg hazánkban a DC első csapatfilmje, az Igazság Ligája.

Őszintén szólva most tényleg meglepődtem. Azt már megszoktam, hogy nem egy és nem is kettő formában adják ki már hazánkban is a frissen megjelenő filmeket, de ugye mindig tudnak újat mutatni. Most éppen a DVD News blog robbantotta a hírt, hogy az Igazság Ligája rögtön hét kiadás formájában is érkezik a boltok polcaira, ezek pedig a következőek:

jl2017_hun_bd_dvd.jpg

Tehát, két DVD (egy és két lemezes), és 5 féle Blu-ray (BD, 3DBD, UHD BD, BD Steelbook, 3DBD digibook) lesz hazánkban kapható. Amit igazán sajnálok, hogy túlzottan minimalistának találom a Steelbook külsejét, szóval ezúttal vagy a digibook, vagy a sima Blu-ray kiadást fogom beszerezni. Azt mondjuk hozzá kell tegyem, hogy egyszerűen nem tudom mit gondoltak, mikor ezt a dizájnt kitalálták a fémdoboz számára, kicsit kiábrándító, de ez van. Ettől eltekintve lehet örülni, hiszen nem kevés extrával lesznek megpakolva a lemezek, ami a film után még jó pár óra érdekességgel szolgál a számunkra. Ezekről a bónusz tartalmakról az Igazság Ligája extrái posztnál már írtam, szóval érdemes lecsekkolni, hogy mire kell számítani.

Az Igazság Ligája március 14-én jelenik meg hazánkban, ezáltal van még egy kis időnk megcsinálni a helyet a filmgyűjteményünkben Batman és barátai számára.

Forrás:

DVD Blog News

Szólj hozzá

film steelbook DVD Blu-ray Flash DC Joss Whedon Ben Affleck Justice League Aquaman Wonder Woman Superman Zack Snyder Henry Cavill Cyborg Jason Momoa Ray Fisher Gal Gadot digibook Ezra Miller Igazság Ligája DCEU