2015. ápr 27.

Gondolatok az új Jokerről

írta: TheRich
Gondolatok az új Jokerről

Kicsit csatlakoznék a hype-hoz Joker új külsejét illetően. Volt pár észrevételem, gondolatom és kérdésem, mikor megláttam a képet. Most ezeket osztanám meg veletek. Nem kritikát fogalmazok meg, sokkal inkább egy elemzést végzek a látottakról. Hiszen mit kritizáljak amíg nem láttam élő egyenesben a filmvásznon ezt a Jokert?

Mindenekelőtt úgy érzem szükséges tisztáznunk egy dolgot. Az igazi kérpegénybeli Jokerrel a vásznon még nem találkozhattunk. Egyik inkarnáció sem közelítette meg igazán azt a lényegében pszichopatát, akit a képregényekben Jokerként ismernek Gotham lakosai. Jelen esetben, már első ránézésre megkaptam azt az hangulatot amire vártam, egy őrült fazon alakját. Ez már csak azért is fontos, mivel ezt kell éreztetnie Jokernek, mikor meglátja az ember. Nem egy gengsztert (lásd Batman 1989), hanem egy beteg elmét, egy pszichopatát. Itt hozzátenném a Ledger féle Joker külsőre és bizonyos személyiségjegyekben közel járt a tökéletességhez, viszont sokkal inkább volt egy anarchista filozófus, akivel még egyet is értett az ember, mint egy pszichopata. Joker egy olyan figura, akit már szinte a megtestesült gonoszként ábrázolnak, egy olyan valaki, akivel nem igazán szoktunk szimpatizálni, legalábbis a képregényekben. Szóval csak remélni tudom, hogy most közelebb állunk majd a  képregénybeli megközelítéshez Leto esetében, mint eddig. Azonban itt az ideje elemezni, itt is van a vizuális segédlet hozzá. Jól nézzétek meg újfent, és mehet is az olvasás!

cdzbueiuuaatgqb.jpg

Az alapok nem változtak, láthatjuk is. Bőre fehér, haja zöld. Viszont van pár dolog ami miatt mégis más Jokert kaptunk, mint az eddigiek. Igen a tetoválásokról beszélek. Bevallom elsőre meglepett, gondoltam csak jobban el akarják határolni ezt a verziót az eddigiektől, de második ránézésre felfedeztem a varratokkal kapcsolatban pár dolgot. Vegyük most sorra ezeket az észrevételeimet.

Egy madár körvonalait lehet kivenni a jobb bicepszén. Csak egy madárról tudok Joker életében aki számításba jöhet. Ez nem más, mint a vörösbegy vagyis angolul Robin. Miért is fontos ez? (SPOILER következhet) A kiszivárgott infók szerint Joker az egyetlen a jelenlegi DC univerzumban aki személyesen találkozott Batmannel, ráadásképpen az egyik Robint meg is ölte (Ez amúgy a képregényben is megtörtént, Jason Todd volt az áldozat)! Lehetséges, hogy arra a győzelemittas pillanatára emlékezik vissza a tetoválással, mikor véget vetett a szárnysegéd életének? Egyfajta trófea lenne a tetoválás?

A harlekin sapkás koponya utalhat Joker barátnőjére Harley Quinn-re és a vele való kapcsolatára. Gondoljatok csak bele, a koponya többek között valaminek a végét is szimbolizálhatja. Ezek szerint a filmben Harley már sokkal inkább az ex lenne? Úgy érzem ez esetben ez a helyzet. De persze minden kiderül majd a Suicide Squad című filmben, ahol Harley Quinn, Margot Robbie (Wall street farkasa) alakításában tűnik majd fel a vásznon.

A széles mosoly a jobb alkarján az igazi képregényes mosolyát idézi. Jokerről tudni kell, hogy valaha komikusként élte életét mielőtt egy bűnbanda vezére lett. Szerintem ezzel csak a múltjára akar emlékezni.

A HAHAHA feliratokat önkifejezésnek tartom, tehát ami a fejében, az a szívén is. Ez jelen esetben nem más, mint az őrület, egy halálos kacaj.

A Damaged (Sérült) varrat a fején, újfent önkifejezés lehet. Nagyon is jól tudja milyen állapotok uralkodnak a fejében.

Térjünk most ki a fogsorára, amit egyébként ötletesnek tartok. Mennyi korona van a fogain, nemde? Valószínűleg a Batmannel való találkozásoknak megvolt az ára, egy jó magas fogorvosi számla!

Összességében annyit kell mondjak, hogy adjunk rá a hírhedt lila szmokingját, és már nem a junkie, sittes Jokerről fogunk beszélni, hanem a Gotham bűnözőinek királyáról.

Érdekesség, hogy még maga a póz, amiben Jared Leto látható képen is egy utalás a képregényes Jokerre. A kesztyű sem véletlen van rajta. A nálunk is megjelent Alan Moore által írt Killing Joke (A gyilkos tréfa) c. Batman kötetben is látható Jokerre.

joker_of_two_worlds.jpg

Nos nekem ezek voltak az első benyomásaim, észrevételeim. Biztos vannak dolgok amiket nem vettem észre, de nekem ezek voltak azok a dolgok amik elsőre feltűntek és akár easter egg-ek is lehetnek. Kíváncsian várom Leto performanszát!

Szólj hozzá

elemzés tetoválás külső editorial Joker