2015. sze 03.

Arkham hét #2: Batman - Arkham elmegyógyintézet

írta: TheRich
Arkham hét #2: Batman - Arkham elmegyógyintézet

Ebben a posztban az egyik leghíresebb Batman képregényt, az Arkham elmegyógyintézetet mutatom be nektek.

Az Arkham Asylum egy pszichológiai túra Batman és legfélelmetesebb ellenfeleinek gondolatvilágába. Spoiler nem lesz az írásban, ezek csak az én kis agymenéseim a képregényről, amik már kikívánkoztak belőlem. Szóval készüljetek fel, ez egy olyan képregény, ami valószínűleg az egyik legzseniálisabb alkotás amit valaha a föld látott! 

ziiewlt7gkpawy7ltboe.jpg

Bevallom, én is, mint sokan mások is csak a videójáték után kerestem fel ezt a kötetet. Valamiért mindig átsiklottam felette, szóval pár éve elérkezettnek láttam az időt arra, hogy beszerezzem és elolvassam az Arkham Asylumot.

Szóval már egy ideje vártam, hogy írhassak erről a képregényről, mert nekem tényleg különleges darab, ráadásul egyik legnagyobb kedvencem lett a Batman történetek sokasága között. Órákig tudnám ajnározni ezt a kötetet.  Mikor először kezeim közé került, nem is tudtam, hogy mire számítsak, hiszen elsőre igencsak drasztikusak, sőt horrorba illőek voltak az ábrázolások. Végül rá kellett jönnöm, hogy ami ebben a kötetben kibontakozik, az bizony Batman világa.

A sztori röviden annyi, hogy zavargás tőr ki az elmegyógyintézetben, és természetesen a sötét lovag nem habozik, már teszi is a dolgát. De persze nem megy az olyan könnyen. Folyamatosan akadályokba ütközik, arról nem is beszélve, hogy jó pár eddigi ellenfele körülveszi őt az intézmény falain belül. Azonban ezek még csak nem is jelentenének kihívást Batman számára, a gondok igazán az elméjében vannak kialakulóban.

baa-arrivee.jpg

Végre megismerhetjük Batman legmélyebb gondolatait, sőt félelmeit! Többek között ezért is tartom én nagy kedvencemnek ezt a képregényt. Bár már voltak rá precedensek, mikor úgymond megnyílt az olvasók előtt a sötét lovag, de az Arkham Asylum egy teljesen új oldaláról mutatta be a dolgokat. Érezni a bizonytalanságot, a kétségbeesést, a félelmet Batman részéről. Ritka az ilyen eset, de hősünk megkérdőjelezi magában azt is, hogy normális-e. Átfut a gondolat az agyán, hogy talán most hazaért és Arkham lesz az új otthona. Emiatt aztán sokszor elég drasztikus lépéseket tesz azért, hogy újra a célra összpontosítson. Ez itt már tényleg maga az őrület.

Mindez az utazás Batman elméjében zseniálisan van felépítve. Az egész történet nyugalomban, mindig tökéeltesen időzítve lép egy következő szintre. Ennek köszönhetően átérezzük, ahogy hősünkön szép fokozatosan úrrá lesz az őrület. Minél inkább elnyeli őt Arkham, annál inkább kezdi úgy érezni, hogy neki is ott a helye.

batmanarkham.jpg

Még inkább különlegessé teszi ezt a darabot, hogy Batman kalandozásai közben Amadeus Arkham, az elmegyógyintézet névadójának élettörténetével is szembesítenek minket. Nem egy könnyen megemészthető sztori az övé, az egyszer biztos. Ahogy Bruce Wayne esetében, úgy Amadeus-nál is gyerekkorától kezdve építik fel a karakter történetét, szóval megismerjük a miérteket és a hogyanokat, amíg el nem jutunk addig, mikor az őrület már győzedelmeskedett Amadeus felett.

Hihetetlen erőteljes a párhuzam Batman és Arkham karaktere között. Mindketten azért küzdenek/küzdöttek, hogy segítsenek másokon, azonban az a pokol ami körülveszi őket, az idő múlásával átveszi az irányítást életükben. Más kérdés, hogy Batman ezen felülkerekedik, azonban érdekes látni, hogy mi lett volna, ha Bruce nem elég erős, Arkham szemein keresztül.

A rajzokról csak annyit mondok, hogy elég szürreálisak, már-már másvilágiak. Egyszerűen imádtam, hogy milyen horrorisztikus minden karakter ábrázolása. Mondhatni, hogy kifejezetten drasztikus. Sőt ez az a képregény, amiben igazán meglátszik, miért is rettegnek és gondolják az emberek azt, hogy Batman egy démon. Kifejezetten félelemkeltő a karakter ábrázolása! Engem lenyűgözött minden képkocka, főleg miután rájöttem, miért is ilyen szürreális minden!

aa-1.jpg

Végig úgy éreztem, hogy egy beteg ember szemein keresztül látni a történéseket. Azért olyanok a karakterábrázolások, amilyenek, mert minden "bentlakó", sőt maga Batman is szörnyként jelenik meg az átlag ember szemében. Pontosan ez volt az a gondolat ami aztán felnyitotta a szemem. Mi magunk is az Arkham elmegyógyintézet foglyai vagyunk!

Szólj hozzá

képregény comic DC Batman Arkham Asylum Arkham elmegyógyintézet