2015. ápr 24.

A sötét lovag legendája

írta: TheRich
A sötét lovag legendája

Tudtátok, hogy 2014 teljes egészében Batmannek volt szentelve a Warner stúdió és a DC részéről? Ekkor ünnepelte ugyanis a 75. születésnapját a sötét lovag! Írtam is erről tavaly egy cikket, de nem került publikálásra az oldal által ahova írok, pedig egy cikksorozat része lett volna, aminek ITT az első része. Mindenesetre ezen a Batman íráson frissítettem egy kicsit, mert hát  valljuk be eltelt azóta egy kis idő... :D Na de kezdődjön is a töri lecke! Jó olvasást ;)

A Superman képregények sikerével az akkor még National Publications néven futó képregény kiadó (mai nevén DC) további hősök megalkotását rendelte el. Erre a felhívásra figyelt fel Bob Kane, aki író barátjának Bill Fingernek egy nem mindennapi detektív, a Denevér- Ember vázlatait mutatta be. Akkor még nem is sejthették, hogy a föld talán legikonikusabb és leghíresebb karakterét fogják együtt kidolgozni. Batman alakja rohamtempóban, szinte a ma ismert formájában rajzolódott ki az alkotók számára. Már a kezdetekben felszerelték a denevérszerű álarcával, köpenyével, kesztyűivel és végezetül megkapta a már legendássá vált Denevér emblémát is.

unnamed.jpg

Batman elsőként a Detective Comics #27-es számában mutatkozott be 1939-ben és gyors sikerének köszönhetően 1940-től már külön képregényként is megjelent. Ekkorra a történetek több állandó szereplővel is gazdagodtak, pl. a hősünk ádáz nemezisével, Jokerrel.

A második világháború kezdetével, az addig „sötét” és melankolikus Batman mítoszt megváltoztatták és sokkal inkább gyerekbaráttá és szórakoztatóbbá tették, hogy a háború tragédiáiról és szörnyűségeiről elvonják az olvasók figyelmét. (Ennek a hatását érezhettük az Adam West féle Batman sorozat hangulatában is.)

A gyerekbarát hozzáállás a képregényekben és a filmeken sem változott egészen 1980-as évekig. Ekkor jelent meg két, Frank Miller (Sin City készítője) nevével fémjelzett képregény, a Batman: Az első év, illetve a Sötét Lovag Visszatér. Az író képes volt a már amúgy is eléggé melankolikusnak mondható világnak még drámaibb és brutálisabb atmoszférát teremteni. Miller kötetei inspirálták, mind a Tim Burton féle Denevérember és a Christian Bale főszereplésével készült Sötét lovag trilógiát is. Sőt még a Batman v Supermannek is letagadhatatlanul ez adta az alapot.

untitled.jpg

Az igazi nagy hollywood-i áttörést Tim Burton sokszor őrült és elvont víziója kellett ahhoz, hogy 1989-ben, a Denevérembert a mozifilmek világába hivatalosan is bevezesse. Burton azonban két film elkészültével távozott a rendezői székből, és ezután egyre inkább bealkonyulni látszott az eddig sikeres franchisenak. A soron következő alkotások, pl. a Mindörökké Batman vagy a Batman és Robin nem érték el a kívánt sikereket. Utóbbit ráadásképpen a földkerekség egyik legrosszabb mozijának is titulálták a kritikusok és a rajongók egyaránt.

Nyolc évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy színre lépjen egy rendező, akinek víziójában a filmstúdió is látott lehetőséget. Próbálkozások voltak, pl. JJ Abrams (Star Trek, Star Wars VII) személyében is, de a forgatókönyvnél nem jutottak tovább velük. Egy nap, viszont megjelent Christopher Nolan. Már most sokaknak felcsillanhatott a szeme, hiszen a Sötét lovag trilógiának nevezett filmek szerezték vissza a megérdemelt rivaldafényt és elismerést Hollywoodban Batman számára. Ezen felül a filmtörténelem egyik legtökéletesebb alkotása, A sötét lovag is Nolannek köszönhető, ami mind a kritikusok, mind a rajongók számára egy új mérföldkő volt Batman számára a mozifilmeket illetően. A Christian Bale szereplésével készült filmek, azonban sokak bánatára 2012-ben véget értek és a megjelenő űrt az Acélember, vagyis az új Superman mozi megjelenésével kívánta betölteni a filmstúdió az emberek szívében.

A Batman filmek rajongóinak továbbra sincs oka aggodalomra, hiszen 2016 márciusában mutatják be, a Batman vs. Superman: Az igazság hajnala című filmet. Bár a bejelentés, hogy Ben Affleck fogja játszani Batman szerepét elsőre sok rajongót sokként ért (eredetileg engem is) de gyorsan elfogadták a döntést, mert hát nem volt mit tenni..még ha petíció is indult ellene, ami visszatekintve kicsit röhejes :D Mindenesetre bemutató után valljuk be, egy szavunk nem lehet... ez itt az igazi KÉPREGÉNYES Batman!!!!

lvcuvw6.png

Batman története mára szinte egy olyan legendává nőtte ki magát, amiről annak idején Bob Kane és Bill Finger nem is álmodott. A sötét lovag alakja valamifajta formában mindig tenni fog róla, hogy a bűnözőknek ne legyen nyugta a képregények, mozifilmek, rajzfilmek vagy videó játékok világában sem. Hiszen Batman az oka annak, hogy Gotham bűnözői fellélegeznek, mikor a nap virrad.

 


Források:
http://dc.wikia.com/wiki/Batman_Publication_History

http://www.dccomics-on-film.com/

Szólj hozzá

editorial Batman Ben Affleck Bob Kane Bill Finger