2018. jún 14.

Steve Trevor visszatér - Hivatalos Wonder Woman 2 képek érkeztek!

írta: TheRich
Steve Trevor visszatér - Hivatalos Wonder Woman 2 képek érkeztek!

Elkezdődött a Wonder Woman forgatása, ami rögtön egy meglepetéssel szolgált a számunkra.

Patty Jenkins nem várt sokat, már most hivatalos képeket közölt az 1984-ben játszódó Wonder Woman filmből. Csak egy fotóról van szó, de a látottak már most ledöbbentettek pár rajongót, mivel egy ismerős arc kacsint vissza ránk az alábbi képről

dfky_7w0aeoto3.jpg

Bizony, Steve Trevor visszatér, és nem ám csak visszaemlékezés formájában. Hogy miképp lehetséges ez, az jó kérdés, de végül is ezért is kell megvárni a film bemutatóját, hiszen akkor mindenre fény derül (bár tippjeim és teóriáim már így is vannak).

Egyébként Gal Gadot sem kellett félteni, ő is igen gyorsan közzétett egy képet a filmből, ami le sem tagadhatja, hogy a 80-as években játszódik, főleg, hogy az egyik képernyőn a Dallas fut éppen:

dfkvdjex4aaodzt.jpg

A film forgatását is lencsevégre kapták, és bár sok mindent nem tudtunk meg az alábbi fotóról és videóról, de legalább betekintést nyerhettünk ez által is a film kulisszái mögé:

display.jpg

OFF TOPIC! Zárásképpen következzen egy közérdekű közlemény. Bár mostanság eltűntem, és igen ritkán posztolok, de ettől függetlenül a háttérben dolgozom még egy két érdekességen, szóval nem kell félni, a blog még továbbra is él és virul. ;)

Szólj hozzá

film 1984 DC Wonder Woman Chris Pine Patty Jenkins Gal Gadot DCEU