2015. máj 10.

Vak igazság a Daredevilről, az én szemszögemből

írta: TheRich
Vak igazság a Daredevilről, az én szemszögemből

Igen, jól olvastátok. Véleményem szerint az eddigi legjobb alkotás ami a Marveltől napvilágot látott. Persze ez csak az én szerény véleményem, hiszen oda vagyok a kissé komor, és az emberben rejlő sötétség felfedezésével foglalkozó filmekért, sorozatokért, képregényekért. Épp ezért imádtam Daredevilt.

gawk-dd2.gif

Hangulatának és képi világának köszönhetően az eddigi Marvel alkotásoktól eltérően, egy sokkal inkább a felnőtt korosztálynak szóló sorozatot kapunk mikor leülünk a Daredevil elé. De miért is keresnénk benne a gyerekességet? Az sokkal inkább Vasember terepe. A Daredevilben szükség volt arra, hogy visszaadják a képregények világát és annak életérzését a nézők számára. A New York-ban található Hell's Kitchen városrész védelmezőjének története soha nem volt egy tündérmese. Ezért nagyon megörültem, mikor mindezt viszont láttam a sorozatnak köszönhetően. Imádtam minden pillanatát. Sokszor időm sem volt feldolgozni a látottakat, olyan  sokkolóak voltak egyes részek (Kb, mint a Flash utolsó 2 perce). 

5494c52461972.jpg

Anélkül, hogy spoilereznék a sztoriban Matt Murdock életútját követhetjük szemmel, aki egy tragikus baleset során gyerekkorában megvakul, de ennek köszönhetően emberfeletti érzékekre is szert tesz. Ezt az adottságát aknázza ki és lesz az igazság harcosa, akit Daredevil néven ismer majd meg a világ.

Struktúrálisan és történetileg, egy nagyon erősen, jól felépített sorozat. Próbáltak odafigyelni, hogy ne legyen tele plot hole-al, és nem forgott az egész a Bosszúállókban történtek körül, csupán említést tettek. Az akciójelenetek fenomenálisak, jól koregrafáltak, és amit talán kicsit morbidnak is hangozhat részemről, kellően véresek!!! Mindezek egyvelege egy hihetetlen jó összehatást biztosít a sorozatnak. De sajnos minden jóban van valami rossz.

54f0ce14dd6ef.jpg

Ez a sorozat, mint általában a Marvel filmek csupán egy dologban gyenge. A főgonosz megint alulmúlta önmagát. Kingpin (Aduász/Vezér) karaktere nem éppen az amit vártan. Bár teszi a dolgát, ahogy egy rosszfiúnak kell, tehát városrészeket robbant fel, embereket öl meg, de ennek ellenére is valami hibádzott nekem. Motivációját megértem. Ennek ellenére azt kell mondjam voltak fölösleges dolgok vele kapcsolatban. Kapunk egy visszaemlékezést, hogy miképp is lett ő az alvilág feje, de ezzel inkább együttérzést váltottak ki bennem vele szemben, amit nem kellene mikor a rosszfiúról beszélünk. Ha valaki rossz, akkor hagyjuk is rossznak. Tudom, hogy valamivel ki kell tölteni a sorozat pár percét, de nem kell visszaemlékezések és háttértörténetek sokaságán át elmesélni azt, hogy ki miért lesz gonosz. Vegyük csak példának Jokert a Sötét lovagból. Volt szükség háttértörténete bemutatásához? Pontosan, NEM. Egyszerűen tudtuk, hogy rosszban sántikál. Hasonló módon kellett volna eljárni Kingpinnel is (és akkor az Ultron kritikámat még meg sem írtam). Tehát ha egy Daredevil c. sorozatot csinálunk, akkor nem töltünk el több részt azzal, hogy megmagyarázzuk Kingpin miért is rossz. Egyszerűen NEM! Na de most, hogy kiadtam magamból a megszokott Marvellel szembeni problémámat, zárom is soraimat.

Azt kell mondjam a Daredevilt nem szabad kihagynia senkinek. Ütős akciójelenetek, jó sztori, jó színészek. Ezek egységének köszönhetően egy olyan sorozatot kapunk, ami megállja helyét a Marvel univerzumban, sőt még ki is magaslik benne.

Szólj hozzá

sorozat Marvel Daredevil