2015. máj 18.

Villám hét #1: The Flash New 52

írta: TheRich
Villám hét #1: The Flash New 52

Gondolom ha már erre jártok, akkor valamennyien olvastok vagy olvastatok valaha képregényeket. Szerencsére elég sok olyan kötet van amit nehéz letenni. Ezek közé tartozik a The Flash New 52 képregény is.

Ezt a hetet teljes mértékben kedvenc szuperhősömnek Flash-nek szentelem. Ennek két fő oka van. Közeledik a CW féle sorozat szezonzárója, illetve nem elhanyagolható tény az sem, hogy Flash "nemrég" ünnepelte 75. születésnapját. Na de kezdjük a Villám hetét egy röpke képregényajánlóval. 
the-flash_dcnu.jpg

Ahhoz, hogy megértsük a Villám jelenlegi történeteit, kicsit mesélnem kell a NEW 52 alapsztorijáról, ami szinte az összes DC szuperhőst érintette és egy univerzális rebootnak vagy mondhatni újragondolásnak számított.  Ezt a változást maga Flash indította el egy másik történetben (Flashpoint paradox). Ennek köszönhetően nem kell most már több évszázados történelmét átnyálaznunk kedvenc szuperhősünknek ahhoz, hogy megismerjük ki is ő valójában. Elég ha felkeressük a New 52 verziókat. Én is úgy voltam vele, hogy ha már adódott egy ilyen lehetőség, felfrissítem emlékezetemet gyerekkorom egyik nagy kedvencéről a Villámról és nem utolsó sorban Barry Allen-ről.

Az összes DC szuperhős közül, talán Flash az akit én igazán hősnek tudnék nevezni főleg a NEW 52 sorozatban, meg úgy általában is. Részéről is megvannak a sötétebb történetek, illetve sajátos igazság szemlélet, mint Batmannél, de valahogy mégis sokkal lazább olvasni az ő történeteit, mint bármely más társáét.

barry_allen_prime_earth.jpg

Barry nem tagadja, imádja, hogy hős lehet. De sajnos minden hősnek kell legyen egy szomorú múltja. Anyját elveszítette, apját börtönbe zárták. Egy éjszaka alatt szinte mindent elveszített ami fontos volt számára, kivéve egy dolgot, a reményt (Nem véletlen írtam a reményt, de ez megint más DC sztori). A reményt azzal kapcsolatban, hogy egyszer bebizonyíthatja apja ártatlanságát és munkájának köszönhetően másokon is segíthet majd. Karrierje kezdetén törvényszéki szakértőként (helyszínelő) próbált meg küzdeni a jó ügy érdekében és még szuperereje megszerzése előtt is mindig megtett mindent azért, hogy megvédje az ártatlanokat. Ezek után talán nem ér senkit villámcsapásként a hír, hogy gondolkodás nélkül az emberek védelmére kelt, mikor felfedezte képességeit. A fiatal Barry azonnal a hősök útját kezdte el járni és bár az emberek nem tudták eleinte hova tenni őt, úgy mint más szuperhős társait sem, de idővel mindez megváltozott.

dcn-1c.jpg

Central City lakói bíznak benne, szeretik és számítanak rá. Az ottani gonosztevők annak ellenére, hogy párszor felveszik vele a kesztyűt (legalábbis egy részük), mégis tisztelik és valamennyire félnek is tőle. Tehát mondhatni azt az érzést váltja ki az emberekből, amit egy hősnek kellene. Valahogy a legtöbb képregényből ezt hiányolom manapság. Egyre inkább az antihősök korszakát éljük, ezért is örülök, hogy van egy Villám ebben a világban, aki megmutatja, hogy léteznek még igazán jó fiúk is.

Annak ellenére, hogy szupergyors, Villám élete egyáltalán nem játék és mese. Az mindennapos általános problémák rá is érvényesek. Néha nem árt Barry Allennek is helyt adnia két hősi cselekedete között, ami sokszor nehezére esik, pedig ebben a sorozatban még csak 5 éve hordja a skarlát öltözetét. A kettős élet folyamatosan egy alap témát ad a történetnek, szinte soha nincs ideje lepihenni és rendet tenni maga körül, mert valamiért mindig rohannia kell. Ráadásul az általa ismert rosszfiúk egy kicsit felturbózták a képességeiket és nem egyszer kényszerítik Villámot ezzel arra, hogy átlépje a saját határait is, és ennek sokszor megfizeti az árát. Így akármennyire is úgy éreznénk, hogy most minden jól fog alakulni és szokás szerint a jófiú diadalmaskodik a rossz felett, tévedünk, nem is kicsit. Ilyenkor ismerszik meg Barry Allen személyisége és jelleme igazán. 

flash12gotcha.jpeg

Bármilyen kilátástalannak is tűnik a helyzet, bármennyire is kicsinek érzi magát hősünk a feladat megoldásához, mégis teszi amit kell és képes sokszor utolsó leheletéig harcolni, hogy megmentsen mindenkit akit csak lehetséges. Ezt csupán azért teszi, mivel úgy gondolja, hogy erejét azért kapta, hogy megvédje azokat, akik tehetetlenek lennének a lehetetlennel szemben, ami folyamatosan fenyegeti a földet. Pontosan ez az a hozzáállás ami Barryt hőssé teszi. Egyszerűen csak segíteni akar másokon. Azért teszi azt amit, hogy megvédje az emberiséget, még ha ez sokszor az életébe is kerülne (talán DC fanok tudják mire gondolok). Persze ezt sok más szuperhősre is elmondhatjuk, de Flash kiváltképpen szívén viseli mások sorsát, olyannyira, hogy ez néha le is sodorja őt a helyes útról.

Most, hogy hosszasan kiveséztem milyen is Barry, térjünk rá magára a képregényre, úgy általában. Elég gyorsan össze lehet foglalni a véleményemet erről a képregényről és ezzel nem is vagyok egyedül a világon. A legjobb New 52 sorozatok egyike! Szinte abba sem lehet hagyni. Folyamatos a pörgés, és mikor már azt hisszük minden jóra fordul, jön a csavar, amire aztán számítani sem lehet. (Valószínűleg innen kölcsönözték a sorozatból ismert sokkoló utolsó 2 perceket is ami rápörget minket a következő részre.)

reverseflashnew.jpg

Viszont, ahogy az a képregényeknél sokszor  megesik, a történet követhetetlenné válhat azok számára akik esetleg nem olvassák mondjuk az Igazság Ligája New 52 kiadványait. A különböző DC kötetekben zajló események bizony sokszor befolyásolják egymást. Bár átvezetések vannak a történetek között, de bizonyos kulcsfontosságú pontok kimaradhatnak életünkből és nem mindig tudhatjuk mi miért történik ez által. Ez már olyan szintű jelenséggé válik, hogy sokszor konkrétan rákényszerítenek arra, hogy olvassunk bele más publikációkba is a DC világából. Igaz ilyen módon nagyjából fel is tudjuk térképezni a DC univerzumot, de lehet ezt finomabban is találni, ahogy ezt meg is tették a The Flash Annual #2 különkiadásban is. Ebben a kiadványban a Zöld Lámpással való első találkozásáról tudhatunk meg részleteket, igencsak komikus, mégis akciódús történetről van szó, ami önmagában is megállja a helyét.

thumb_7988-1375309933.jpg

Zárásképpen csak annyit teszek hozzá, hogy minél inkább belemélyedünk a fiatal törvényszéki szakértő és másodállásban szuperhős történetébe, annál inkább szívünkhöz nő és végül azon vesszük észre magunkat, hogy szurkolunk neki a gonosztevők legyőzésében. Azt, hogy minden esetben sikerrel jár-e nem árulom el, nektek kell megtalálni erre a választ! ;)

The Flash New 52-t ajánlanám azoknak akik még esetleg újak a képregények világában vagy szimplán most fedezik fel a Flash fant magukban, sőt még azok is örömüket lelhetik benne akik végigkísérték Barry történeteit a kezdetek óta. Ne hagyjátok ki, már-már kötelező olvasmány!

flash1_600.jpg

Szólj hozzá

képregény comic 52 New Flash DC Green Lantern Villám Barry Allen