Akkor ki is adok mindent magamból, ami még a Batman Superman ellen után bennem maradt. Először is hangsúlyozom, hogy én imádtam filmet, volt, amit fölöslegesnek éreztem elsőre, vagy éppen rosszul elhelyezettnek, de rá kellett jönnöm, hogy minden képsornak jelentősége volt.

Láttam párszor a filmet :D szóval volt időm kielemezni bőven. Meglepő vagy sem, a képi világa a filmnek több történetet mesél el, mint maguk a szavak. Bizonyos szempontból ez hiba is, hiszen sokan nem ismerhetik a DC világát (ezért is van ez az első lapos 1 óra benne), szóval nem is csoda, ha kiakadnak emberek.

Nem azt a Batmant és Supermant kapjuk a film elején, akiket imádunk és megismerhettünk a képregények oldalain. Alfred is erre utal az egyik Bruce-al való beszélgetése után. A szabályok megváltoztak. Egy nagyon sötét világban találkozunk ezzel a Batmannel és Supermannel. Boldogságnak láthatóan helye nincs, ha pedig igen, akkor az emberiség tesz arról, hogy újfent magával rántson a mélybe. Mindkét "hőstől" retteg a világ, igaz más okokból. Tulajdonképpen erről szól az a lassan felépített első óra, aminek a célja, hogy bevezessen minket ebbe az univerzumba. Megmutatják, hogy miképp látják a "hőseink" ezt a világot és vica versa. Megértem, hogy sokaknak nem jön be, főleg felépítés szempontjából nem, de minél többször látom, annál inkább megtetszik, hogy mennyi mindent rejt az első óra. Elég sok mindenre választ kapunk belőle.

Miért is olyan brutális Batman? Miért olyan kegyetlen? Ott van egy pár másodperces képsorban, amit érthető módon sokan úgy éreznek, hogy ki is maradhatott volna. A pillanat, amikor Bruce olyan komoran bámulja a Batman, majd a Robin öltözetet, rohadt erőteljes. Érezni a haragot, hogy átoknak fogja fel a küldetését. Mindez Robin halála miatt (Dark Knight, Robin halála, Red Hood) van. A teljes előtörténet ott van ebben az egy jelenetben! Nekem mindent megmagyarázott ez. Jason halála után nem kellett sok, hogy gyilkossá váljon a képregényben Batman, de nem lépte át a maga által megszabott határt, csupán más szemszögből tekintett rá. Ahogy a képregényekben, úgy a filmben is ez a helyzet, szimplán nem foglalkozik azzal, hogy mi történik az egyes rosszfiúkkal. Ennek okait egyébként említi is, hogy miért van (a bűnöző olyan, mint a gyom). Szimplán járulékos veszteségnek tartja azt, hogyha véletlen valamelyik meghal. Végül is mindenkit nem menthet meg ő sem. Nekem pontosan ez a réteg hiányzott egy Batman filmből, mutassuk meg, hogy mire képes, amikor a morális összeomlás szélén áll a karakter. Közel sem olyan hősies ő, mint amilyennek sokszor mutatják. A sötétség és fájdalom már réges régen átvette fölötte az uralmat, egyedül pár olyan valaki van, aki még egyáltalán tartja benne a lelket. Ha ismeritek a Scott Snyder által megalkotott Death of the familyt, annak segítségével meg is érthetjük ezt. Joker megsúgja, hogy mikor volt igazán csúcson a szemében Batman! ;) Imádtam, hogy erre ilyen erőteljesen rájátszottak! A filmben egész egyszerűen Superman volt az a valaki, aki átvette a Robinok szerepét! Magyarán emlékeztette Batmant arra, hogy ő is csak ember (erre még visszatérek), igaz ehhez el kellett telnia pár órának (szó szerint).

Batman és Superman is morális válságban van a filmben. Ennek persze lényegében az Acélember végkimenetele az oka. Ha belegondoltok ez sem áll messze a képregények világától. Vegyük alapul a New 52 Justice League sorozatot, ahol Batman és Zöld Lámpás együtt indulnak el kérdőre vonni Supermant a Föld elleni támadás miatt, csak azért, mert ő is földönkívüli. Ezen gondolatmenet alapján dolgozik a film is. Supermant mindenki kérdőre vonja, minden egyes cselekedetéért. Ő az egyedüli okozója és túlélője a földönkívüli támadásnak, érthető, hogy nem bíznak benne. Batman is vérszemet kapott miatta, akiről tudjuk, hogy csak egy lökés kellett ahhoz, hogy végleg a mélybe zuhanjon. Superman akarata ellenére haragította magára a világ nagy részét, ami ellen nem is igazán tud küzdeni, és fáj is neki, hogy azok ellenére, amit az emberiségért tesz nem néznek rá olyan szemmel, mint amilyenre ő vágyna. Ezért is fontos az, amit Martha Kent mond a fiának, nem tartozol semmivel ennek a világnak. Clark ezt nagyon másképp látja. Szerintem zseniális volt egy ekkora hatalommal rendelkező egyént ilyen törékenynek és esetlennek bemutatni. Közel sem ordítja, hogy Superman ez az ábrázolás, ez tény és való, viszont maga a karakter sokkal emberibbnek hatott ezáltal. Viszont akkor mindenki megkérdezheti, hogy miért is nevezzük Supermannek ezt a karaktert, erre pedig a válaszom a film vége. Ahhoz, hogy az Acélember azzá a hőssé váljon, akit szeretünk és ismerünk, bizony meg kellett halnia. Az emberiség akkor kapcsolt, hogy ki is ő valójában, amikor feláldozta magát értük. Egyszerűen olyan erőbedobással harcolt Clark Doomsday ellen, ami engem a Superman halála képregényekre emlékeztetett. Ahogy ott, úgy itt is az erején felül teljesített. Lett volna más megoldás is arra, hogy lenyomják a szörnyet ez tuti, viszont így nem tudták volna bemutatni Superman valós erejét, aki még a kriptonit ellenére is hajtott tovább. Egyetlen célja volt, hogy megállítsa a szörnyet, nem igazán gondolkozott, de szerintem egy ilyen helyzetben nem is igazán lehet, ezzel tették őt igazán hőssé a szememben. Zsigerből cselekedett. Ha ő nem győzi le a szörnyet, akkor ki fogja ugyebár. Ugyan ez futott át a hős agyán a képregényekben is, amikor feláldozta magát. Tudjuk, hogy ott se maradt sokáig halott, viszont így komoly sztorikat kaptunk azzal, hogy bemutatták más hősök miképp lépnek elő a sötétségből és vitték tovább Superman örökségét és mindazt, amit képviselt.

Itt jött újból szóba Batman, hiszen megváltozott benne valami. Nem lettek még világra szóló barátok az Acélemberrel, de úgy tekintet rá, ahogy még soha azelőtt, egy társra a harcban. Batman lényegében átveszi a képregényekből Superboy és a többiek szerepét. Mondja is, hogy cserbenhagyta a srácot, hiszen egy potenciális partner volt végig a szemei előtt, viszont a sötétség és harag lerántotta magával a mélybe, nem látott tisztán. Viszont, ahogy megismerte Supermant rájött arra, hogy ő az, aki újból kiemelte őt a süllyesztőből, újra irányt adott számára, meg kell tennie mindent, hogy ápolja az eszmét, amit Superman képvisel.

És akkor elérkeztünk a Martha jelenethez. Engem rohadtul megfogott ez a pillanat. Tudjuk, hogy Bruce számára a szülei halála egy sarkalatos pont. Ezért kell állandó jelleggel megölni őket a filmben, ezért kell annyiszor elmondani ezt a narratívát, basszus emiatt születik meg Baman! Amikor Superman esetlenül fekszik a földön és nem a maga, hanem egy másik ember életéért esedezik, akkor láthatjuk, hogy a Lovag habozik, azonnal döfhetett volna, de nem tette. A Martha név hallatán pedig megszólal számára az az kisfiú, aki tehetetlenül állt, mikor szüleivel végeztek. Abban a pillanatban magát látja Supermanben, ráismer arra, hogy mindketten emberek, eszébe jut, hogy miért is küzd a bűnözés ellen. Lényegében Batman visszatér, az a Batman, akit már mi is imádunk és szeretünk! Nem csoda, hogy ez a film fordulópontja. Értem és látom, hogy egyesek miért tartják hülyeségnek ezt, de szerintem rohadtul erőteljes pillanat lett.

Az egész felépítménynek van egy Lee Bermejos ráhatása. Superman segítségével, visszatér az a Batman, akire Gothamnek szüksége van (lásd Batman: Karácsonyi Ének)! Kíváncsi leszek, hogy merre indul innentől kezdve  a Sötét Lovag története. Remélem megkapjuk majd a Scott Snyder verzióját a karakternek, kíváncsi leszek, főleg Affleck Batmanével a főszerepben! És Superman? Nos, amint visszatér, a világ a keblére öleli és így már nem kell azt a terhet cipelnie, ami eddig a vállát nyomta! Magyarán nem lesznek korlátai, egy hős fog a vásznon állni! Már ráismert a Föld népe arra, hogy ő egy hős, igaz ennek ára volt. Na de visszatérve..légyszi...légyszi Warner...Court of Owls sztorit akarok! :D Itt aztán végképp teljesen megtörik pszichikai és fizikai értelemben is Bruce, ráadásul a Denevér család többi tagját is be tudnék mutatni! Bár van egy olyan érzésem, hogy először a kiállított Robin ruha valamikori viselőjével fogunk találkozni! ;)

Nekem még az is tetszett, ahogy Doomsdayt megalkotta Lex. Őszintén, ha Bruce Timm hasonló megközelítése miatt nem hisztiztünk, akkor most se kéne. Ez film, nem a képregény. Így is életre keltek egyes panelek számomra, amire nem is gondoltam volna, hogy egyszer látom a vásznon, szóval nem panaszkodom, megkaptam majdnem mindent, amit akartam. Raádásul ez a Lex már a Gene Hackmen és a Kevin Spacey ábrázolást egy életre elfeledtette velem, amiért nagon hálás vagyok. Nem azt a Luthort kaptuk most sem, akit vártunk, de azért ne feledjük el, hogy így kijátszania és megvezetni a Denevért nagy szó! ;)

Na én most már nagyjából mindent kiadtam magamból, amit még akartam, a továbbiakat a „kritikában", amit írtam és itt a blogon megtaláljátok! :D Köszi, hogyha olvastátok az írásomat! :D