2017. okt 29.

Megvan SHAZAM - Marvel Kapitány készen áll bevenni a mozivásznat

írta: TheRich
Megvan SHAZAM - Marvel Kapitány készen áll bevenni a mozivásznat

Azt már tudni lehetett, hogy a Shazam film 2019 tavaszán érkezik, az viszont egyelőre kérdéses volt, hogy ki fogja alakítani a főszereplőt...egészen idáig.

zachary_levi_and_shazam_split_getty_h_2017.jpg

David F. Sandberg (Annabelle 2) rendező közhírré tétette, hogy végre megtalálta a tökéletes címszereplőt az általa rendezett egyik soron következő DC filmhez, a Shazamhez. Az egykoron Marvel Kapitány néven is ismert szuperhőst, a Chuck sorozatból ismert Zachary Levi fogja alakítani!

A bejelentés igencsak sokakat meglepett, köztük engem is, hiszen készpénznek vettem, hogy John Cena és Rock találkozó lesz majd a közeljövőben a mozivásznon, ami egy kisebb Royal Rumble-el is felért volna a számomra, de azért természetesen ennek a döntésnek is marhára örülök. Biztos vagyok benne, hogy Zachary könnyedén hozza majd a gyermeteg szuperhős karakterét, igaz egy kevés edzésre szüksége lesz (de ugyebár ez manapság nem okoz gondot Hollywoodban). Egy szó, mint száz jó döntés született azzal, hogy őt választották a szerepre.

Egyébként maga Zachary is meglepődött azon, hogy milyen sokan támogatták és örülnek neki, hogy ő lesz Shazam, így aztán nem is habozott megköszönni az embereknek azt a szeretetet, amit eddig kapott:

"Megtisztelő, hogy a DC univerzum része lehetek az által, hogy én fogom megszemélyesíteni az eredeti Marvel Kapitányt a vásznon. Szinte nem jutok szóhoz, annyira hálás vagyok a lehetőségért és azért a hatalmas szeretet hullámért, amit a világ különböző tájairól kapok. Viszont, ha most megbocsátotok, akkor el is indulnék a kondiba, és ott is maradok, míg világ a világ. A képet pedig köszönöm bosslogicnak!"

Szólj hozzá

film hír Black DC Shazam The Rock Zachary Levi Captain Marvel David Sandberg DCEU