2017. okt 30.

Cyborg (Ray Fisher) fan artok

írta: TheRich
Cyborg (Ray Fisher) fan artok

Eljött az idő egy újabb fan art poszthoz. Mivel eljutottunk oda, hogy hamarosan a mozikba kerül az Igazság Ligája, ezért gondoltam, hogy a filmes csapat egy olyan tagjának is adnom kell most már egy külön bejegyzést, akit egész egyszerűen Cyborg néven ismer a világ. Sajnos Victor Stoneról túl sok rajongók által rajzolt kép még nem készült, de azért megpróbáltam kiválasztani pár alkotást a DeviantArtról, amit érdemes lecsekkolni:

Ezzel a bejegyzéssel most le is zárultak a fan art posztok egy kis időre, hiszen a lényeg itt az volt, hogy a filmes csapatról készült rajzokat mutassak be, és Cyborg volt a hiányzó láncszem. Persze nem kell aggódni, majd idővel lesz még hasonló, hiszen szerencsére kaptam is pár képet, ami megérdemel egy külön posztot.

Végül pedig egy közérdekű közlemény következik. A november hónap javarészt az Igazság Ligájáról fog szólni, szóval készüljetek, mert nemsokára a rivaldafényben posztsorozat is visszatér, amiben a nagy csapat történelmével foglalkozok majd egy keveset.

the-brave-and-the-bold-28.jpg

Szólj hozzá

film art fan DC Justice League Cyborg Ray Fisher Igazság Ligája DCEU rajongói rajz