2018. már 15.

Batman kalandjai Magyarországon

írta: TheRich
Batman kalandjai Magyarországon

Hiszitek vagy sem, de a legendás Batman nem egy kalandot élt már át Magyarországon.

detective_31_desktop_wallpaper.jpg

Gondoltam, hogy a mai napon egy érdekességről mesélek nektek, hiszen nem árt tudni, hogy Batman már járt párszor Magyarországon is. Persze tevékenységét nem helyezte át teljes mértékben Gotham Cityből Budapestre, de azért így is érdekes kalandokban volt része.

A 30-as évek

Az igaz, hogy a Detective Comics képregénysorozat a krimi történeteiről volt igazán híres, de Batman segítségével az  1939-ben a még National Comics Publications néven ismert DC megpróbálta olvasóit a misztikum világába is bevezetni.

batman_vs_vampirok2.png

Mondjuk nem is csoda, hogy ezzel próbálkozott a kiadó, hiszen ha valamikor, akkor a 30-as, 40-es években a szörnyek és a rejtélyes Kelet-Európa igen fontos szerepet játszottak a popkultúrában.

Így esett meg az is, hogy a Detective Comics #31-es és #32-es számában Magyarország is főszerepet kapott.

batman_magyarorszagon.png

A történetben a hősünk jegyese, Julie megmentésén fáradozik, akinek életét egy rejtélyes vámpír szerzetes veszélyezteti. A végső csatárra végül is Magyarországon, a képregényben csak vérfarkasok otthonaként emlegetett hazánkban kerül sor, és nem árt tudni, hogy Batman meglepően kegyetlen módon tesz pontot a sztori végére (volt idő, mikor nem félt a denevér fegyvert használni :D).

⚡FLASH FACT⚡: A Detective Comics #31ben debütált először a Batarang.

batman_magyarorszagon2.png

A 70-es évek

A 30-as évek után a hősünk jó pár évtizeden át kerülte Magyarországot, és legközelebb csak a 70-es években, a Batman #281-es  és #282-es számában tér vissza hazánkba. A három részes sztoriban a bőregér egy igencsak összetett kémügyön dolgozik, amely során több országban is kutakodnia kell.

Ennek a nyomozásnak köszönhetően kerül Batman Budapestre, ahol egy Zsigmond kávé nevezetű helyen tevékenykedő titkos magyar ellenálló csoporttal találkozik. Új barátival azonban nem sokáig ismerkedhet, hiszen rövid időn belül rájuk talál a helyi titkosrendőrség, akikkel egy kisebb harc is kezdetét veszi. A képregényben szóba kerül többek között a Szabad Európa Rádió, illetve nem meglepő módon, jó pár magyar névvel is könnyedén találkozhatunk.

batmanbudapest.png

Igazság szerint egyik fenti Batman képregény sem tett arról, hogy turista csalogató módjára bemutassa hazánkat és szépségeit az amerikai olvasók számára, de itt és most nem is ez volt a lényeg. Igen nagy dolognak számít már az is, hogy alapból fontos szerepet játszott Magyarország a gothami denevér életében, még ha csak 1-2 történet erejéig is.

Azt viszont nem árt tudni, hogy nem a fentiek az egyetlen magyar vonatkozások a DC világában, erről többek között a magyarok a DC képregényekben posztban írtam is már, szóval ha Batman kalandjai hazánkban nem lennének elegek a mai napra, akkor még van miről olvasgatni. ;)

 

Forrás:

Buborékhámozó  #4 - 2015

Detective Comics Vol. 1 #31 - #32

Batman Vol. 1. #281 - 282

Szólj hozzá

magyar magyarország képregény DC Batman Detective Comics National Comics Publications