Vannak Batman sztorik, amik bár nem legendásak, de ott lenne a helyük a nagyok között. Ilyen a következő képregény is.

A Batman: Háború a bűn ellen, két nagy név kollaborációjából, Paul Dini és Alex Ross csapattá avanzsálódásából született meg. A duónak már korábbi is munkái sem elhanyagolhatóak (pl.: Superman - Béke a Földön), de én úgy érzem, hogy ha valakinek a szellemiségét igazán eltalálták, akkor az tuti, hogy Batman volt. Gyönyörű képi világ, tanulságos történet, ez már önmagában leírja mindazt, amit a posztban bemutatott képregény képvisel.

Történetünket, ahogy a legtöbb Paul Dini alkotást, maga a hősünk meséli el, méghozzá monológ formájában. Mint a legtöbb sztoriban, úgy itt is betekintést nyerhetünk a kezdet kezdetébe (két oldal erejéig), vagyis abba, hogy miképp falta fel Brucet a denevér maszkja, azonban nem kell sok ahhoz, hogy a komor hangulat szép fokozatosan reménytelivé, és tanulságossá váljon.

Sajnos maga a történet rövid, de ettől függetlenül hihetetlenül erőteljes. Batman egy bolti rablásra lesz figyelmes, és bár az elkövetőt elkapja, azonban a lövés hangjából már tudja, hogy elkésett. A két halott látványa feltép olyan sebeket, amik még talán be sem gyógyultak, de nincs ideje magával törődnie.

A tragédiának egy túlélője van, egy Marcus nevű fiú. Batman tudja mi vár a következő időszakban a gyerekre, ezért úgy dönt, hogy egy újabb terhet vesz a vállára, és mostantól nyomon követő a fiú életét. Sajnos sejti, hogy Gothamről lévén szó, hamarosan újra találkozni fognak egymással.

Amíg a háború a bűn ellen picit nyugovóra tér, addig az üzleti szférában egy új nap kezdődik a milliárdos playboy, Bruce Wayne számára. Újfent nem szabad elfelejteni, hogy Gothamről beszélünk, így hát itt is kétes fordulatot vesznek a dolgok. Feltűnik egy fószer, aki Bruce életének üzletét kínálja fel, de maradjunk annyiban elég sötét dolgok vannak az ajánlat hátterében. Persze nincs most hősünknek ideje ezzel foglalkozni, hiszen, ha valahol, akkor Gothamben gyorsan megy le a nap.

Ismét a Sötét Lovagé lesz a főszerep, aki ezúttal egy gyerekekből álló bandára kell lecsapjon. Egy kisebb bunyó után egy pillanatra megáll, hiszen Marcussal találja szembe magát, de nem bántja a srácot, csupán ráijeszt.

Sajnos igaza lett. Nem hiába a föld legnagyobb detektívje, Marcus már most a rossz utat járja. Azonban nincs ideje sokat agyalnia azon, hogy hogyan tovább, hiszen mikor újra munkába áll a denevér álarcában, nem kérdés, hogy megint belefut a gyerekekből álló bandába. Ekkor már úgy érzi a hősünk, hogy ideje megálljt parancsolni.

Közbelépése egy kisebb harcot eredményez, de végül csak egy ember marad talpon, valaki, akivel Batman még nem foglalkozott, Marcus. A denevér nagyon jól tudja, ha most rosszul közelít a srác felé, akkor vége, a pisztoly erősebbé válik az akaratnál. Így hát olyat tesz, amit Batman ebben a darabban még nem igazán, megszólal. Ami pedig ekkor következik, azt tartom én a Batman képregények egyik legerőteljesebb pillanatának:

Marcus lelkére próbált hatni a hősünk. Hisz abban, hogy van jobb út is ebben a városban, hisz az emberekben és egy szebb jövőben. S mikor látja, ahogy Gotham jövője (Marcus) nincs még veszve, akkor nem csak Batman, hanem Bruce Wayne is ráébred arra, hogy van még esélye nyerni a háborúban a bűn ellen, igaz ehhez nem újabb frontot, hanem jövőképre van szükség.. 

Bruce felfedezése nem kis mértékben segítség abban, hogy másképp lássa a világot. Meglátja a fényt a sötétségben, így aztán elkezdi ujjá építeni azt a területet, ahol a gyerekekből álló bandát is lekapcsolta. Egy új lehetőséget és munkahelyeket biztosít ezzel Gotham kétségbeesett lakói számára.

Habár ezt a részét megnyerte a hadjáratának, de tudja, hogy még egy dolognak véget kell vetnie. Az üzletnek, amit majdnem nyélbe ütött. Végül is nem maradhatnak elvarratlan szálak. Itt azonban nem Batman, hanem Bruce Wayne teszi azt, amit helyesnek tart, ráhagyja a rendőrségre a dolgot.

Ha valahol, akkor ebben a darabban mindennél jobban megértették a Sötét Lovagot, mind karakterisztikailag, mind képi világát tekintve. Egyetlen negatívum, amit mondani tudok, az a történet hossza. Órákig bírtam volna még olvasni ezt a már-már műalkotást. Maradjunk annyiban, hogy szerintem Paul Dini legjobb műveinek egyike.

Érezhető ebben a darabban, hogy Bruce teljesen elveszik az álarc mögött, sőt néha úgy hat, mintha a milliárdos lenne a maszk, amit Batman visel. Dini történetében viszont végre egy olyan felfedezésre jut a hősünk, amire már nagyon régóta szüksége lett volna, nem csak Batmanre van szüksége a városnak. Nem véletlen tartom erőteljesnek a fentebbi pillanatot Marcussal, hiszen itt nem csak arra eszmél rá a denevér, hogy a városnak van jövője, hanem arra is, hogy mire van szükség ahhoz, hogy csituljon kicsit a háború a bűn ellen, Bruce Waynere.

Ami még kifejezetten tetszik, hogy a sztoriba elég erőteljesen bele van építve Batman nem e-világi képe, ami a bűnözőkben kialakult róla. Sokszor láthattuk már ezt, érthető módon, például az egyik kedvencemnél, az Arkham Elmegyógyintézetnél is. Ennek ellenére úgy érzem, hogy ebben a darabban egy újabb szintre van emelve mindez emelve, köszönhetően a festői képeknek.

Alex Ross alkotásai, amik a magával ragadó történetet életre keltik számunkra, már-már nem is képregény, hanem sokkal inkább életre kelt festmények látszatát keltik. Mivel kimondottan csak modellekkel dolgozik egy-egy darab megrajzolásakor a grafikus, ezért nem meglepő módon, sokkal erőteljesebben tud érzelmeket kifejezni az arcokon, mint bármely más képregény illusztrátor. Ezzel együtt természetesen a karakterek is sokkal emberibbnek és valóságosnak hatnak, amik még inkább dobnak a dolgokon. Ezt a gondolatsort egyébként jó pár Alex Ross darabnál lehet majd még nálam olvasni.

Sajnos tényleg rövidke volt ez a történet, azonban egy dolognak igazán örülök, van még bőven lehetőség Paul Dini és Alex Ross közös munkáját élvezni, szóval készüljetek fel, lesz még pár alkalom, amikor találkozhattok ezzel a két névvel, mikor képregényekről írok itt a blogon!