Egy újabb klasszikus képregényt vett elő a DC animációs osztálya, ami nem meglepő módon, egy újabb telitalálatnak bizonyult. Egyszerre komoly hangvételű, akciódús, és mégis fiatalos, lényegében egy vérbeli DC film.

Bátor volt Sam Liu rendező, mikor a Tini Titánok egyik leghíresebb történetét, vagyis a Judás Szerződést választotta következő projektjeként. Egy olyan sztori ez, ahol a fiatalokból álló csapat egy pillanat alatt válik szárnysegédből felnőtté, és ezzel hőssé.

Ahogy a képregény, úgy a film sztorija is természetesen a Tini Titánokat követi nyomon, ami bizony azt jelenti, hogy se Batman, se Igazság Ligája, csak a szárnysegédek, vagyis a jövő generációja kap teret magának. A csapat az életét boldogan éli, nem is sejtve, hogy a saját falaik között egy áruló rejtőzik meg, aki nem másnak, mint magának a terminátornak, Deathstrokenak (Halálcsapásnak) a kis játékszere (több szempontból is, de ezt majd magatok is látjátok).

A történet akkor kezd igazán felpörögni, mikor a bérgyilkos megbízója, aki jelen esetben Brother Blood (és nem a HIVE), úgy dönt, hogy felgyorsítja azt a tervet, amit már évszázadok óta véghez akar vinni. Ehhez viszont szüksége van a Titánok erejére és képességeire, szóval el kell, hogy raboltassa őket. Persze nem kell félteni a hőseinket, végül is kemény fából faragták őket.

Mivel ez a rajzfilm is a New 52 irányzatot követi, ezért aztán eszközölni kellett egy kevés változtatást. Például Cyborg helyére Blue Beetle került, Donna Troyt teljesen kivették a karakterfelhozatalból (habár a film végén megjelenik), meg természetesen Damian Wayne sincs az eredeti sztoriban, végül pedig a karakterek csapaton belül betöltött szerepén is változtattak egy keveset. Azt kell mondjam, hogy egész jól modernizálták nekünk a 90-es évek sikersztoriját, sőt ezekhez a változásokhoz tényleg egy pillanat alatt hozzá lehet szokni még akkor is, ha ismerjük a forrásanyagot, de így is sajnáltam, hogy egy dolgot teljes mértékben kihagytak a történetmesélésből, nem mutatták be Deathstroke emberi oldalát.

A képregényben megismerjük Deathstroke eredettörténetét, ami annak idején nagyban segített ahhoz, hogy híres legyen a karakter. Megtudjuk, hogy felesége miatt veszítette el a szemét (bizony nem a Zöld Íjásznak köszönhetően), aki egész egyszerűen fejbe lőtte a bérgyilkost, méghozzá azért, mert nem sokkal korábban fiúk, Joseph Wilson torkát elvágták és bár Slade gyors reakciójának köszönhetően túlélte a srác, de ezek után semmi sem volt már a régi a családban. Ezt a "balesetet" még maga a terminátor se tudta soha feldolgozni, és éppen ezért olyan erőteljes pillanat a képregényben, mikor a rettegett bérgyilkos, aki gerinctelen és kegyetlen, egész egyszerűen kétségbeesik, mikor fogolyként látja viszont fiát.

Egyébként a filmben is benne van Joseph, vagy inkább gondolom, hogy rá akarnak utalni, de maradjunk annyiban, hogy nem lesz senki kedvence ennek a feldolgozásnak köszönhetően a karakter.

Sajnos azt is kivették a történetből, hogy miért vállalja el valójában a szerződést Deathstroke. A képregényben a Titánokat tartja felelősnek egy másik fia, Grant Wilson haláláért, lényegében bosszúra szomjazik. A rajzfilmben ezt egy kicsit leegyszerűsítették, ezzel is megspórolva pár óra plusz munkát, hogy ne kelljen fölöslegesen további visszaemlékezéseket nyomni a filmbe. Így lett az, hogy Damian Wayne iránt érzett megvetése, illetve a gázsi, ami miatt rácsap a lehetőségre.

Mindezek után persze Deathstroke sokkal inkább embertelennek és kegyetlenebbnek látszódik, hiszen csak a pénz érdekli. Persze érthető mindez, végül is nem kell, hogy a rosszfiúval szimpatizáljunk, de azért elég gyorsan le lett így tudva a karakter. Úgy éreztem, hogy ez itt egy komoly lehetőség volt a DC részéről, hogy megmutassa a nagyközönségnek, miért is olyan nagy szám Deathstroke megjelenése a filmek világában, de láthatóan nem éltek vele.

Ami viszont érdekes, és jól kivitelezett változtatás, azok a film nyitó képsorai. Egy kicsit nosztalgiáztunk, méghozzá a Titánok korai időszakából, ahol két olyan karakter is feltűnt, akinek hiánya eddig is kifejezetten feltűnő volt (Speedy és Kid Flash). Egyh asonló visszaemlékezés eredetileg is a sztori része volt, bár teljesen másért szerepel a történetben, mint a filmben. Lényegében eltűnt a filmből az, hogy bizony egyes hősöknek nehéz döntéseket kellett hozniuk a képregény visszaemlékezésében, hiszen a Júdás szerződésben hagyja hátra például Dick Grayson a Robin jelmezt, majd válik Éjszárnnyá. De végül is jól keverték a dolgokat, mert ebből az egészből kihozták Grayson és Csillagfény románcának kezdetét, ráadásul egyfajta eredetnek is megfelel mindez az utóbbi karakter szempontjából. Mondjuk ettől még nem felejtem el, hogy pár karakter fölöslegesen volt a visszaemlékezés része, de ez megint más kérdés.

Örültem annak is, hogy a képregény legfontosabb elemét is belevitték a filmbe, vagyis a felnőtté válást, ami teljes mértékben átjárja a sztorit. Nem csak a hőstetteikkel, hanem átlag emberként tett cselekedeteikkel nőnek naggyá ezek a karakterek. Egyaránt ismernek meg szerelmet, fájdalmat, és a döntéseik súlyát. Érdekes látni az egyes karakterek jellemfejlődését, főleg akkor, mikor konzekvenciákat vonnak le a film végén. Minden Titán egy lépéssel közelebb kerül ahhoz, hogy ne csak szárnysegédként tekintsünk rájuk, hanem már-már hősökként. Ha valami, akkor ez kegyetlenül jól sikerült a filmben.

Természetesen, mint mindig, úgy most is kitérek egy keveset az animációra, ugyanis még mindig nem tökéletes, de végre eljutottunk odáig, hogy végre egy kis életet vittek a rajzokba. A harci jelentek marha jóra sikeredtek, bár ezekkel eddig sem igazán volt baj. A mozgás kifejezetten élethű, így aztán elképzelhető, hogy a 40-es Superman rajzfilmből ismert rotoszkóp egy új változatát alkalmazták, hogy ábrázolják a látottakat. Szóval ez már önmagában egy jó pont. Azonban az arckifejezések még mindig igényelnek egy kis finomhangolást, bár azt be kell vallani, hogy már jó úton járnak.

Összességében azt tudom mondani a filmről, hogy érdemes lecsekkolni. Nem egy az egyben feldolgozás, és ez meglepően marha jót tett a történetnek. Friss, üde, modern, és még így is hű az eredeti sztorihoz, szóval a maga módján ott van a toppon. Érdekes történet ez, ami tényleg fontos a Titánok szempontjából, ha meg akarjuk ismerni ezeket a karaktereket, ráadásul lazán végig lehet ülni a filmet, ahogy a JL: Dark-ot is, ami azt hiszem, hogy egy DC rajzfilmnél manapság már nem is kérdés.