2017. okt 11.

Az Igazság Ligája végső előzetesének titkai

írta: TheRich
Az Igazság Ligája végső előzetesének titkai

Már csak egy hónapra vagyunk a filmtől, a Warner Bros-nak pedig sikerült egy olyan trailert kiadnia, ami első ránézésre nem tartogatott túl sok újdonságot, azonban utalásokból most sem volt hiány. VIGYÁZAT SPOILER VESZÉLY!!

finaltitkok4.jpg

A következőkben kifejezetten a Heroes trailer utalásaira koncentrálok, a tv szpotok érdekességeivel itt nem fogtok találkozni. Mivel csak azokat a dolgokat fogjátok alább olvasni/látni, amiket én magam találtam meg, ezért arra kérlek titeket, hogy ha bármi olyat kiszúrtatok, amit én nem, akkor azt a kommentekben jelezzétek!

Superman - A mozifilm

Nem véletlen áll Clark egy piros kockás ingben a Kent farm földjének közepén. Ez egy erőteljes utalás az első Superman filmre.

22228580_1031506473675105_2798117240039676224_n.jpg

⚡Flash Fact⚡: Barry Allen is olyan kabátot visel az Igazság Ligájában, mint a Superman - A mozifilmben az ifjú Clark Kent. Ezzel EBBEN a bejegyzésben foglalkoztam bővebben.

Batman vs Superman

Végre megmutatkozik a kontraszt beli különbség Batman és Superman között, még az álomjelenetek során is. Hogy ezt miképp értem? Csekkoljátok le az alábbi képet, és minden tiszta lesz.

kontraszt.jpg

Paradémonok születése

Most először láthattuk a filmből azt, hogy miképp születik meg egy paradémon. Nagyjából feldolgozták azt, amit a képregényekből is ismerhetünk. Darkseid a katonáit a leigázott világok foglyaiból, harcosaiból hozza létre. Nem számít, hogy valaki élő vagy holt, a nap végén hatalmas apokalipszisit fogja szolgálni.

jl-new-trailer-hd-screencaps_031.jpeg

Terraformálás

Apokalipszis születőben van. Darkseid nem sokat vár arra, hogy a földet a saját világa képére és lakosaira (előbbi kép) formálja. Erre tesz tanúbizonyságot az alábbi kép is:

jl-new-trailer-hd-screencaps_034.jpeg

Egyébként megeshet, hogy egy omega szimbólum kialakulásának vagyunk szemtanúi, ami akár a Batman Superman ellen rémálom jelenetéből is ismerős lehet.

czwcbfsusaebdli.jpg

Csernobil

Nemrég kikerült a netre pár új kép a filmből, amik közül az egyiknek a hátterében a csernobili atomkatasztrófa képei voltak láthatóak (első kép ITT). Nos, nagyon úgy néz ki, hogy a város fontosabb szerepet fog majd játszani a filmben, mint gondolnánk. Erre utal az is, hogy a legújabb előzetesben feltűnik a város egy pillanatra. Sőt van egy olyan érzésem, hogy a Liga itt küzd majd meg az apokalipszisi sereggel, de ez majd nemsokára kiderül.

jl-new-trailer-hd-screencaps_036.jpeg

Cyborg

A filmben biztosan központi szerepe lesz majd Cyborgnak is (még ha a trailer nem is mutatja). Mindez annak köszönhető, hogy részben ő maga is apokalipszisi technológiának számít. Kibernetkus adottságai segítségével elég valószínű, hogy a jó öreg Vic Stone komoly tudásra tesz majd szert azzal kapcsolatban, hogy kik készülnek éppen leigázni a Földet. Ezt mutathatja az alábbi kép is:

jl-new-trailer-hd-screencaps_047.jpeg

Aquaman vs Steppenwolf

Már tudva levő volt, hogy egy kisebb csata fog zajlani a filmben Atlantisz leendő királya és Darkseid tábornoka között, azonban arra nem gondoltam, hogy egy kisebb pusztításnak is szemtanúi lehetünk majd a víz alatt is.

jl-new-trailer-hd-screencaps_065.jpeg

Vörös égbolt

Ha valaki DC fan, vagy úgy általában olvas képregényeket, akkor tudja, hogy a DC világában a vörös égbolt megjelenése valamilyen krízishelyzet eljövetelére utal.

flasheslampas.png

Szerencsére ez az apróság az Igazság Ligája filmben se lett elfeledve, így aztán a Darkseid seregei ellen folytatott küzdelem a vörös égbolt alatt fog zajlani.

jl-new-trailer-hd-screencaps_087.jpeg

Csapatmunka

Ha valamit jó volt látni ebben az előzetesben, az akkor bizony a csapat dinamikája, és összetartsa volt. Egyszerűen zseniális, hogy milyen jól dolgoznak együtt. Gondolom a filmben lesz pár összetűzés a hősök között, de ahogy a képregényben, úgy itt is félreteszik majd a nézeteltéréseiket, hiszen rajtuk múlik a Föld sorsa, csapatként kell harcolniuk. Az is látható, hogy megvan mindenkinek a maga szerepe a csatatéren, és készek odafigyelni a egymásra is, ha esetleg valakinek szüksége lenne segítségre. 

1xf75q.gif

Barry a fanboy

Egy újabb utalást kaptunk az Igazság Ligája: Háború című filmre. Az animációs filmben Barry Allen igen nagy rajongója Batmannek és munkásságának. Mindez nagyon úgy néz ki, hogy ez a filmben se lesz másképp.

jl-new-trailer-hd-screencaps_112.jpeg

Habár ebben a trailerben a fentieknél több érdekességet és titkot nem találtam (mivel a látottak nagy része nem volt újdonság), azonban ez nem jelenti azt, hogy az előző előzetesek nem voltak tele meglepetésekkel. Szóval azt ajánlom csekkoljátok le azokat is, hiszen jóvanl több érdekességgel és titokkal találkozhattok, mint ebben a posztban:

Első ízelítő titkai

Első hivatalos előzetes titkai

SDCC előzetes titkai #2

Szólj hozzá

film titkok titok easter egg utalás Flash DC Batman Steppenwolf Justice League Darkseid Aquaman Wonder Woman Superman Clark Kent Cyborg Igazság Ligája DCEU